Fogászati asszisztens és dentálhigiénikus
Pályámat 2001-ben fogtechnikusként kezdtem. Az így eltöltött éveim alatt sok pácienst segítettem hozzá új mosolyához, mégsem elégedtem meg ennyivel, ezért 2006-ban elvégeztem a fogászati asszisztens képzést, majd 2007-ben a dentálhigiénikus képzést is. Ebben az időszakban volt szerencsém egy szakmailag elhivatott, kiváló dentálhigiénikus mellett elmélyíteni gyakorlati tudásomat.
A Móricz Dental csapatában 2009 óta dolgozom töretlen lelkesedéssel, a prevenció fontosságát mindig kiemelve, szem előtt tartva. Úgy gondolom a korai felismerésnek és megelőzésnek nagyon nagy jelentősége van.
Itt lehetőségem van rálátni a fogászat szinte minden szakterületére. Gyakran együtt működöm a parodontológus kollégákkal a fogágybetegségek megelőzésében, kezelésében. Ez a terület közel áll a szívemhez, ezért folyamatos képzésekkel igyekszem magam magasabb szintre emelni.
Hiszem, hogy a fogászati kezelések után elégedetten és mosolyogva is lehet távozni, ehhez hozzájárul persze a nyugodt légkör és a modern gépekkel felszerelt korszerű rendelő.
Nagy öröm számomra, hogy egy fiatal, lendületes csapat tagja lehetek és az eddig megszerzett tudásom tovább bővíthetem.
Az egészséges és teljes mosoly nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem az általános egészség és jólét szempontjából is kulcsfontosságú. A hiányzó fogak nemcsak az önbizalmat érinthetik, hanem a rágási és beszédképességet is befolyásolhatják, ami táplálkozási és kommunikációs problémákhoz vezethet. Ebben a helyzetben a fogpótlás fogászati híddal kiváló megoldást kínál, amely egy időtálló és megbízható módszer a hiányzó fogak pótlására.
Tovább olvasomÖn is tapasztalt már piros foltokat a fogkeféjén, vagy a mosdókagylóban fogmosás után? Kétségbeesett, hogy valami probléma van a fogaival? Érdekli, miért alakul ki az ínyvérzés fogmosáskor, mennyire normális, hogyan lehet kezelni? Cikkünkben választ adunk ezekre a kérdésekre!
Tovább olvasomA Móricz Dental Fogászaton garantáltan megtalálja a legjobb fogimplantátumot, ami stabil, tartós, minőségi, és nem mellesleg esztétikus. Budapest egyik legjobb fogászatán természetes, hogy csakis minőségi alapanyagokkal, fájdalommentes beavatkozásokkal, és magas szakértelemmel találkozhat!
Tovább olvasomA Móricz Dental fogászati rendelőben kiemelt figyelmet fordítunk a bölcsességfogak kezelésére és az ehhez kapcsolódó problémákra, többek között a bölcsességfog ciszta eltávolítására is. Nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező fogászati specialistákkal, modern szájsebészeti műtővel rendelkezünk, így komplexebb fogászati problémákkal is fordulhat hozzánk! Alábbi cikkünkben a bölcsességfog ciszta kialakulásáról, szakszerű kezeléséről lesz szó!
Tovább olvasomSajnos a fogászati problémák a legkisebbeket sem kímélik, már a tejfogak esetében is lehetnek rendellenességek. A Móricz Dental gyermekfogászat Budapesten hatékony, és kíméletes fogászati kezelésekkel várja a legkisebbeket is, nálunk minden problémára van fájdalommentes megoldás!
Tovább olvasom