Mosolytervezés Budapesten | Móricz Dental

Mosolytervezés

Megterveztetné álmai mosolyát? 

Mosolytervezésünk segítségével elérheti áhított mosolyát, hiszen fogorvosaink nem csak megtervezik, de meg is valósítják azt: Kérjen időpontot most!

A mosolytervezés fejlődése és jövője az Ön érdekében

A mosolytervezés fejlődése és jövője az Ön érdekében

Az esztétikai fogpótlások készítésének folyamatában a tervezéstől a kivitelezésig nagyon sok momentum kétesélyes volt, így azok eredménye sem volt pontosan megjósolható. A legkomolyabb kihívást az jelentette, hogy egy páciens jövőbeni mosolyáról sok esetben más elképzelések voltak az orvos fejében és mások a páciensében. Megoldandó feladat volt az is az esztétikai fogorvosok számára, hogy egy fogpótlás készítésekor annak megjelenése olyan természetes legyen, hogy egy külső szemlélő ne vegye észre hogy a páciens fogai nem eredetiek. Ez a probléma nem feltétlenül a fogpótlások fogtechnikai kivitelezéséből adódott. Sokkal inkább a mosolytervezés hiányából, még a tökéletesen kivitelezett fogpótlások esetében is. A mosolytervezés technológiája pontosan azt a problémát kezeli sikeresen, hogy ezek a hiányosságok elkerülhetők legyenek. Így szinte száz százalékosan olyan eredmény érhető el, ami elégedettséggel tölti el a fogpótlás viselőjét.     Minek köszönheti a mosolytervezés töretlen sikerét? A mosolytervezés méltán nevezhető csúcstechnológiának, hiszen néhány évvel ezelőtt a tökéletes eredményhez a szaktudás mellett szerencse is kellett. Ma már ezt számítógépes algoritmusok helyettesítik. A mosolytervezés korszerű technológiája és az esztétikai fogorvosok egyre gyarapodó szaktudása valamint gyakorlati tapasztalata biztosítja a végeredmény tökéletességét. A mosolytervezés töretlen népszerűségének okai tehát egyértelműek: Gyors Költségkímélő Kockázatmentessé teszi az esztétikai beavatkozásokat A páciens kezelőorvosával együtt teljes mértékben befolyásolni tudja a jövőbeni eredményt A mosolytervezés jövőképe pedig nagyon ígéretes, hiszen a technológia megállíthatatlan fejlődése, új, még korszerűbb megoldások lehetőségét hordozza magában. A technológia fejlődése napról napra töretlen és a gyakorlati tapasztalatok segítségével komoly tudásanyag halmozódott fel az esztétikai specialistákban.     Hogyan támogatja a mosolytervezés a fogtechnikai tevékenység fejlődését és ez miért fontos Önnek? A mosolytervezés folyamatában van egy pont, ami külön kihangsúlyozást érdemel, és ez az a momentum, mely a félreértések elkerülését, a szerencse kiiktatását lehetővé teszi a teljes fogpótláskészítési folyamatban. Amikor a mosolytervezés során elkészülnek a látványtervek, akkor ezzel párhuzamosan elkészül egy munkalap is, ami a legapróbb részletességig leírja a beavatkozások szükséges lépéseit a fogorvosi és fogtechnikai szempontok szerint. A mosolytervezés szoftverben készült képek pedig teljesen egyértelművé teszik és kiegészítik a leírt adatokat. Így képez egyértelmű feladatsort és kommunikációt a mosolytervezés a fogorvos és a fogtechnikus között. A mosolytervezés során készülő munkalap, többek között könnyebbséget is jelent a fogorvos és a fogtechnikus számára, hiszen a kívánt paraméterek számszerűsítettek, az elvárt végeredmény pedig szemmel látható, nem csupán egy leírt elképzelésen alapul. A mosolytervezés során készült leírás, plusz a fotók általi demonstráció nagyon jó alap arra, hogy a fogtechnikus ennek alapján készítse el a munkát, így a mosolytervezés paraméterei segítik a tökéletes reprodukciót. Így képes a mosolytervezés teljes mértékben kiiktatni a félreértéseket. Ez a folyamat nagyon szoros munkakapcsoltot hoz létre a fogorvos és a fogtechnikus között, mely a mosolytervezés megjelenése előtt sok esetben hiányos volt. Ez a sikeres közös munka pedig az Ön számára előnyös igazán: a mosolytervezés segítésével megtervezett és kivitelezett fogpótlása precíz, tartós, esztétikus és elképzeléseinek megfelelő lesz. Ez nyújtja az igazi biztonságot az Ön számára.   Hogyan támogatja a sikeres fogszabályozó kezeléseket a mosolytervezés? A sikeres végeredmény szempontjából a mosolytervezés lehetősége szinte forradalmasította a fogszabályozó kezeléseket. Fogszabályozás megtervezésében és előkészítésében is roppant hasznos a mosolytervezés, hiszen előre meghatározható általa a szabályozott mosoly típusa. Meg lehet határozni a teljes összképet, archarmóniát, melyet a fogszabályozás folyamatának végére eredményként szeretnénk látni. A mosolytervezés megkönnyíti a brakettek (kis tappancsok, melyek a fogakra kerülnek felragasztásra) pozícionálását, melynek végeredményeként Ön pontosan a várt eredményt kapja a fogszabályozástól.   Miért javasolják egyre gyakrabban a mosolytervezést az esztétikai specialisták? Bármilyen típusú beavatkozást is veszünk figyelembe, a bizonytalansági tényezőt teljes mértékben kizárhatjuk a mosolytervezés lehetőségével. Ma már Önnek sem kell attól tartani, hogy nem kapja meg az elképzeléseinek megfelelő eredményt, mivel a mosolytervezés során az Ön elképzelései, valamint a fogorvos szaktudása összeegyeztetésre kerül egy intelligens számítógépes szoftverben. A mosolytervezés során a fogorvos minden tényezőt figyelembe véve, átfogóan vizsgálja meg a problémát, ezáltal alakítja ki a szakmai véleményét. Mindezt érthetően tudja elmagyarázni Önnek, hiszen a képi megjelenítés során szemmel látható a várható változás.   Az esztétikai specialisták tehát ezért javasolják a mosolytervezést egy komolyabb fogászati beavatkozás előtt: A mosolytervezés megkönnyíti számunkra az Önnel való kommunikációt és elképzelései megosztását, megbeszélését Megkönnyíti a fogtechnikai laboratóriummal történő kommunikációt, hiszen az esetleges félreértések pontos specifikációkkal és fotókkal küszöbölhetők ki Csökkenti a kezelőorvos kockázatát, hiszen Ön már a kezelés elkezdése előtt elfogadja a jövőben várható végeredményt, így nem érheti Önt csalódás. Ezáltal fogpótlásával és fogorvosával is maradéktalanul elégedett lesz.   A mosolytervezés fájdalommal jár? Bonyolult? Hosszú ideig tart? Unalmas? A mosolytervezés folyamata az Ön számára semmilyen fájdalommal nem jár. Érdekessége és újdonsága felkelti az érdeklődését, és pontosan ebből adódóan eloszlatja esetleges félelmeit is. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy Ön sokkal jobban megérti, hogy mi fog történni a kezelés során, már a tervezés időszakában. Így az ismeretlentől való félelme megszűnik. Régebben igen gyakori volt az a jelenség, hogy egy folyamatos kezelés, beavatkozások sorozata erősen elhúzódott, mivel a páciens félelméből adódóan kitolta a kezelések időpontjait. Ma már ezt a jelenséget a mosolytervezésnek köszönhetően meg lehet szüntetni, hiszen Ön pontosan tisztában lesz még a beavatkozás előtt az egész kezelés szükségszerűségével és menetével lépésről lépésre. A mosolytervezés átlagosan egy órát vesz igénybe, de ez az idő sokkal rövidebbnek tűnik majd, mert nagyon izgalmas a közös tervezési folyamat és sok újdonságot is tartogat az Ön számára. A kezelés során viszont nagyon sok időt lehet megtakarítani a mosolytervezés dokumentált eredményeivel, hiszen az egymást követő folyamatok a kezelőorvos és a fogtechnikus számára is egyértelműek és jól dokumentáltak, ezért hiba és korrekciós igény nélkül kivitelezhetők.   Mit kell tennie, ha Ön is részese szeretne lenni a mosolytervezés fejlett technológiát képviselő, izgalmas folyamatának? A mosolytervezés a pácienseink visszajelzései alapján egy igazi kihívás volt számukra, melyet nagyon élveztek, és persze élvezik ma is a mosolytervezés segítségével elkészült fogpótlások miden előnyét. Ha szeretne Ön is részese lenni ennek az izgalmas közös munkának kezelőorvosával, akkor jöjjön el a Móricz Dental esztétikai fogászatba nagy gyakorlattal rendelkező specialistáinkhoz, akik örömmel vonják be Önt a mosolytervezés meglepetéseket is tartogató világába. A konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud jelentkezni vagy egyszerűen online!  Várjuk Önt szeretettel!
Mosolytervezés a gyakorlatban

Mosolytervezés a gyakorlatban

A mosolytervezés lépései a Móricz Dentalban A mosolytervezés egy inspiráló, izgalmas és látványos végeredménnyel járó közös munka a kezelőorvosával, amely a következő lépésekből áll: 1. A mosolytervezés első lépése: az anamnézis felvétele Kezelőorvosának pontosan tudni kell, hogy Ön milyen általános egészségi állapotban van, milyen betegségekben vagy allergiában szenved, illetve milyen gyógyszereket szed. Ennek feltérképezése egy egyszerű, kétoldalas formanyomtatvány kitöltésével történik. 2. A mosolytervezés második lépése: 3D CT vagy panoráma röntgen felvétel késztése A pontos diagnózis felállításához és a kezelés megtervezéséhez kezelőorvosának szüksége van egy korszerű digitális diagnosztikai eszközzel készített röntgen képre, amelyet kielemezhet és a tervezéshez is felhasználhat. Ez természetesen rendelőnkben, azonnal elkészül így ezért nem kell külső röntgen centrumba mennie. 3. A mosolytervezés harmadik lépése: fizikai vizsgálat és konzultáció A röntgenfelvételek elkészítését követően kezelőorvosa fizikailag is megvizsgálja Önt és kérdéseivel feltérképezti fogászati problémáit és elképzelésit, vágyait azok ideális megoldásáról. 4. A mosolytervezés negyedik lépése: dentális fotózás A számítógépes mosolytervezéshez szükség van több szögből készült jó minőségű fotó elkészítésére, amely aztán tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy kezelőorvosa megtervezze azon új mosolyát. Ezeket a fotókat a konzultáció alkalmával az esztétikai specialistánk készíti el Önről és kizárólag a számítógépes tervezés céljaira szolgálnak. 5. A mosolytervezés ötödik lépése: a lehetséges kezelési alternatívák felvonultatása Kezelőorvosa a fotók és diagnosztikai eredmények birtokában felvázolja az Ön számára a lehetséges megoldási lehetőségeket és megbeszélik azok pozitív tulajdonságait. Természtesen mindez kizárólag az anatómiai lehetőségeken belül történik, hogy az új mosolya ne csak megtervezhető de megvalósítható is legyen. 6. A mosolytervezés hatodik lépése: új mosolyának kiválasztása a szoftver hatalmas adatbázisából A megbeszélést követően elkezdődik a közös számítógépes tervezési folyamat, amelynek legfontosabb lépéseként az Önről készült fotó felhasználásával a mosolytervezés szoftver adatbázisából kiválasztásra kerül az Ön számára ideális mosolyt ábrázoló fogkép vagy fogképek, melyekből aztán közösen választják ki a legjobbat. 7. A mosolytervezés hetedik lépése: döntés és kezelési terv készítés Miután együtt kiválasztották a megvalósításra kerülő mosolyt, kezelőorvosa megtervezi annak kivitelezését és erről készít egy írásos kezelési tervet és árajánlatot. Ebben pontosan, érthetően és részletesen le lesz írva az, hogy milyen kezeléssorozatra van szüksége új mosolyának megvalósításához és az mennyibe fog Önnek kerülni. 8. A mosolytervezés utolsó lépése: a megvalósítás Ha Ön a kezelési tervet elfogadta, akkor kezelőorvosával megbeszélik az első kezelési időpontot és elindul a mosolytervezés eredményének megvalósítása, azaz az Ön új mosolyának elkészítése. Ennek lépései az adott kezeléstől függenek, de erről részletes tájékoztatást kap kezelőorvosától. A konzultáció során az Ön és a fogorvos dolgát is nagymértékben megkönnyíti a mosolytervezés lehetősége, hiszen olyan képi formában történik a demonstráció, mely azonnali megértést eredményez.A mosolytervezés látványos demonstrációjának óriási előnye, hogy kiemelhetők és megérthetők azok a rendellenességek, szabálytalanságok, amelyek az Ön számára problémát jelentenek, és ami az archarmónia felborulását eredményezi. Amikor ezek a rendellenességek egyértelmű bemutatásra és megértésre kerülnek, akkor az Ön számára sokkal könnyebben értelmezhető az, hogy milyen lehetőségei vannak a mosoly harmonizálására. Akár az eredeti mosoly helyreállításáról van szó, akár egy új mosolytípus elkészítéséről, a mosolytervezés minden célra kiválóan használható. A fotókon demonstrált eredmény még azelőtt kielemezhető, hogy bármilyen beavatkozás elkezdődne.   Vannak akadályai a mosolytervezésnek? A mosolytervezés abban az esetben is elvégezhető, ha az Ön eredeti fogai, valamint mosolytípusa nem azonosítható be valamilyen hiányosság miatt. Ez általában abban az esetben fordulhat elő, ha az eredeti fogakat olyan pótlás helyettesíti, amely nem természetes vagy előnytelen az Ön számára. A mosolytervezés arra is lehetőséget ad, hogy az arc és a száj jellemző jegyei alapján demonstrálható és elemezhető legyen a mosolyok különböző típusa, melyek rengeteg variációs lehetőséget jelentenek a mosolytervezés területén az eredeti állapot ismerete nélkül is. A mosolytervezés során a fogorvos minden egyes részletre kitér, a fogak alakjától, hosszától kezdve, egészen a színhatásig. Miután minden egyes jellemző ki lett választva, be lett állítva a mosolytervezés szoftver segítségével megtekinthető az összkép. Mosolytervezés közben lehetőség van arra, hogy amikor már az összkép demonstrálásra került, kisebb korrigálások történjenek, egészen addig, amíg Ön és kezelőorvosa úgy nem dönt, hogy a látványterv élethű és harmonikus, valamint kivitelezhető. A mosolytervezés tehát lehetővé teszi az Ön számára a többszöri átgondolást, áttervezést. Ön nincs rákényszerítve egy azonnali döntésre. A mosolytervezés során elkészített látványtervek különböző adathordozókra menthetők, e-mail-ben elküldhetők, illetve kinyomtathatók, így Ön akár saját otthonában is tanulmányozhatja a mosolytervezés eredményét. Az pedig garantált, hogy a mosolytervezés során kapott eredmények kizárólag olyan látványterveket tartalmaznak, melyeknek a technikai kivitelezése lehetséges. Így bármely megoldást is válassza, a beavatkozás során Ön pontosan a terveknek megfelelő eredményt kapja majd. A mosolytervezés nem csupán azt a célt szolgálja, hogy Ön látványos vizuális demonstráción keresztül lássa a jövőbeli beavatkozás eredményét, hanem az a hatalmas előnye is megvan, hogy félreérthetetlen, konkrét munkalapot eredményez, képi mellékletekkel együtt. Ez biztosítja a fogorvos és a fogtechnikus sikeres szakmai együttműködését, és kizárja a félreértéseket. Garantáltan biztossá teszi a tervezett végeredményt. Bármilyen beavatkozásról is legyen tehát szó, akár rehabilitációs beavatkozás, akár esztétikai korrekció, akár fogszabályozás, a mosolytervezés minden esteben egy kiváló lehetőség. Ön sokkal kiegyensúlyozottabban kezdi meg a kezeléseket, hiszen a végeredménnyel tisztában van, mivel részt vett a mosolytervezés teljes folyamatában. Óriási előny, hogy a mosolytervezés technológiája, a munka lefolyását biztosabbá, az eredményt garantálttá teszi. Mit kell tennie, ha szeretne részletesebb információt kapni a mosolytervezés Önre váró lehetőségeiről? A mosolytervezés egy kiváló lehetőség az Ön számára, hogy esztétikai fogászati beavatkozásait kockázatmentessé tegye, hiszen annak végeredménye a mosolytervezés segítésével már ott sorakozik fotók formájában még a kezelés megkezdése előtt. Ha szeretné részletesen megismerni a mosolytervezés folyamatát, akkor jöjjön el a Móricz Dentalba esztétikai specialistáinkhoz és kapjon szakértői válaszokat kérdéseire. A konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud időpontot kérni vagy online egyszerűen!  Várjuk Önt szeretettel
A mosolytervezés szoftver lehetőségei az Ön számára

A mosolytervezés szoftver lehetőségei az Ön számára

A mosolytervezés nagy segítséget nyújt az eredeti állapot visszaállításakor, tehát rehabilitáció során, ám „mosolyváltás”, „mosolymódosítás” „mosolyszépítés” esetén is óriási segítséget jelent kezelőorvosának a mosolytervezés lehetősége. A korszerű mosolytervezés előtti periódusban gyakran előfordult, hogy a fogászati kezelés végeredménye nem az volt, mint amit a páciens eredetileg elképzelt, hiszen a megálmodott új mosoly nem nyilvánult meg egy kézzelfogható fotó formájában. A szebb fogakra vágyó páciens legjobb esetben is csupán körül tudta írni, hogy milyen eredményre számít. Ma már a mosolytervezés lehetőségének köszönhetően, Ön is pontosan meg tudja tervezni kezelőorvosával, hogy milyen végeredménnyel lesz elégedett, hiszen az kézzelfoghatóvá válik a számítógép képernyőjén. Így biztosan nem érheti Önt csalódás. A mosolytervezés lehetőséget ad arra is, hogy az orvos szakmai tudását, a szoftver nyújtotta lehetőségekkel ötvözze, így végül előállítható a tökéletes fogpótlás, hiszen a mosolytervezés szoftver konkrét képekben mutatja meg a várható eredményt.   Hogyan lesz harmonikus és természetes egy mosoly a mosolytervezés segítségével? Abban az időben, amikor az esztétikai beavatkozások még gyerekcipőben jártak, előfordult, hogy bármilyen szépen elkészített fogpótlást kapott is a páciens, az természetellenes hatást nyújtott, így bárki számára láthatóvá vált, hogy azok nem valódi fogak. Ezt a lehetőséget ma már könnyedén el lehet kerülni, melyben fontos szerepet játszik a mosolytervezés. A mosolytervezés két fontos momentummal rendelkezik: az arckarakter elemzése az elvégzendő beavatkozás modellezése Az arckarakter elemzése roppant fontos ahhoz, hogy az eredmény természetes hatású legyen. Bármilyen fogászati beavatkozásról is legyen szó, a végeredmény akkor mutat természetes képet, ha az leginkább harmonizál arckarakterével és meglévő, nem kezelt fogaival. A mosolytervezés nagy segítséget nyújt abban, hogy kezelőorvosával közösen találják meg az ideális fogpótlás megoldást. Ugyanez a helyzet abban az esetben is, amikor az Ön eredeti mosolyát kell harmonizálni, mert az esetleg esztétikailag nem tökéletes. A mosolytervezés ebben is sokat segít, hiszen az Önre váró beavatkozásokat modellezni lehet az arcon. Ennek eredményeként az új fogpótlás úgy készíthető el, hogy a látvány teljesen természetes legyen.     Önnek melyik mosolystílus áll a legjobban? A mosolytervezés erre a kérdésre is választ ad Napjainkban már Magyarországon is nagyon népszerű a mosoly átformálása, megszépítése, hiszen belülről fakadó igényeink és kívülről érkező elvárások motiválnak minket a harmonikusabb mosoly iránti törekvésre. Ez mosolytervezés nélkül szinte lehetetlen lenne, hiszen bármilyen változtatásról is legyen szó, annak élethűnek kell maradnia. Ennek kialakításában roppant nagy segítséget nyújt kezelőorvosának a mosolytervezés.A mosoly harmonizálása során különböző mosolytípusok kerültek lemodellezésre, ami a mosolytervezés folyamatában nagy segítséget nyújt Önnek a megfelelő jövőkép kialakításában. Mosolyának új stílusát Ön határozhatja meg, de termesztésen csak az anatómiai lehetőségek határain belül. A mosolytervezés segítségével megjelenése tehát lehet: Vonzóbb Elegánsabb Sportosabb Szexibb Visszafogottabb Szabályosabb Fehérebb Csillogóbb Markánsabb „Szátrosabb” Megnyerőbb és ezek bármely kombinációja. Hogy melyik új mosolystílus illik leginkább Önhöz? Ez ma már könnyedén megtervezhető a mosolytervezés segítségével, hiszen még a beavatkozások előtt szemmel láthatóvá válik a változás, ami hatalmas lépés az esztétikai fogászatban, melyet a mosolytervezés egyszerű és gyors megoldásai kínálnak számunkra.   Hogyan formálódik az Ön új mosolya lépésről lepésre a mosolytervezés segítségével? A mosolytervezés egyik alapvető célja, hogy a mosoly szimuláció segítségével meg lehessen vizsgálni a várt végeredményt. Ebből adódóan a tervezést a folyamat közben korlátlan számban lehet módosítani a mosolytervezés segítségével, egészen addig, amíg el nem készül a tökéletes jövőkép. Ebben kezelőorvosa nyújt Önnek segítséget. A mosolytervezés folyamán akár egyenként is meg lehet vizsgálni a különböző beavatkozásokat, hogy a végeredmény szempontjából mennyire módosítják azok az arc megjelenésének egészét. Ehhez természetesen nem elegendő a mosolytervezés szoftver használata, az arctípusokkal kapcsolatos szakmai tudás is elengedhetetlen. A mosolytervezés során minden szakmai kritériumot figyelembe kell venni: Az arcformát A fogak méretét és formáját A fogak színét Az íny formáját és ívét A mosolytervezés, a fentiek figyelembe vételével minden esetben egyénre szabottan működik, és így már lehetségessé válik megtervezni azt a végeredményt, ami a lehető leginkább esztétikus és természetes hatású.   Miért lesz Önnek egyszerű dolga a mosolytervezés során? A mosolytervezés valójában egy olyan grafikus felület, amelyben az Ön fotóját felhasználva a hatalmas adatbázisból kerül kiválasztásra az Ön számára ideális mosoly. Ez a folyamat az Ön számára is egyszerűen követhető és élvezetes, mert az Ön részéről semmilyen szakértelmet nem kíván meg, csak a szépérzékét. A mosolytervezés eredményeként precízen, a legapróbb részletekig megtervezhető a pontos kezelési folyamat, ami által az követhetővé válik az Ön számára. A mosolytervezés révén készült demonstráció nagy értékben megkönnyíti a jól szervezett munkamenetet, valamint az Ön számára ad egy kifejezetten stabil pontot, hiszen a kezelések során végig tudja, mire számíthat, milyen lesz annak végeredménye. A mosolytervezés során minden alapelvet figyelembe kell venni, amibe beletartozik az arcforma, fogak mérete és formája, valamint színe, az ínyek formája és íve, és ezek összességére vonatkozó alapvető szabályszerűségek.   Szeretné Ön is megnézni saját arcképét az új mosolyával? Ennek nincs akadálya a Móricz Dentalban Ha szeretné kipróbálni a mosolytervezésben rejlő lehetőségek roppant széles tárházát, akkor érdemes eljönnie a Móricz Dentalba esztétikai specialistáink egyikéhez, és elbeszélgetni vele a mosolytervezés előnyeiről és lehetőségeiről. Nagyon hasznos lesz ez a konzultáció az Ön számára, mert olyan információk birtokába jut majd, amire nem is számított. A konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud jelentkezni vagy egyszerűen online! Várjuk Önt szeretettel
Mosolytervezés előnyei

Mosolytervezés előnyei

Mosolytervezés a fogorvos nézőpontjából A mosolytervezés több szempontból is előnyös a fogorvos számára, hiszen olyan lehetőségeket biztosít, melyeket csak a mosolytervezés új technológia tesz lehetővé. A fogorvos rengeteg mosolytípusból tud választani a mosolytervezés szoftver révén, így szakmai tudásából kiindulva, létre tudja hozni a harmonikus egységet, már a tervezés időszakában. Az is roppant fontos a mosolytervezés során, hogy a létrehozott ideális kép reprodukálható, technikailag kivitelezhető. Az új technológiának köszönhetően, a fogorvos és a fogtechnikus közötti kommunikáció, a fogtechnikai munkák leírása teljesen egyértelműsíthető, ezáltal a félreértés teljességgel kizárható, tehát a végeredmény valóban a tervezet leképezése lesz. Az sem utolsó szempont mosolytervezés folyamán, hogy a fogorvos látható formában képes demonstrálni a páciens számára a várható eredményt, valamint az eljárás szakaszait, így a páciens pontosan tudja, mire számíthat.     Mosolytervezés a fogtechnikus szempontjából A fogtechnikus szempontjából egyetlen óriási előnye van a mosolytervezés folyamatnak, mely azonban óriási mértékben befolyásolja minden esetben a végeredményt. A fogtechnikus mosolytervezés révén teljesen pontos paramétereket kap a fogorvostól. A fogorvostól érkező információk és instrukciók teljesen pontosak, nincs lehetőség félreértésre, így a fogorvos és a fogtechnikus pontosan képesek együtt követni a megtervezett eljárást, ezáltal a végeredmény garantált. A mosolytervezés természetesen igen nagymértékben leegyszerűsíti és megkönnyíti a fogorvos és fogtechnikus közötti kommunikációt, kizárja a félreértés lehetőségét, ezáltal az eljárás során az összes résztvevő számára elégedettséget jelent. Régebben, a mosolytervezés technológiájának kialakítása előtt, gyakorta előfordult, hogy a fogorvos és a fogtechnikus nem egészen pontosan értette a másik fél álláspontját, így a páciens végül nem az elképzelt végeredményt kapta. Ezt csak még inkább növelte az a tényező, amikor a páciens saját maga sem tudta meghatározni saját igényeit, vagy az igényei, az elvárásai kivitelezhetetlenek voltak. Ma már ez könnyedén elkerülhető, hiszen a mosolytervezés szoftver pontosan megmutatja egy-egy tényező szerint a várható végeredményt, így a kérések és elvárások teljesen egyértelműek.   Mosolytervezés a páciens szempontjából A páciens szempontjából két nagyon fontos momentuma van a mosolytervezés folyamatának. Az első és legfontosabb, hogy megjelenített formában láthatja, még a beavatkozás előtt a majdani végeredményt. Ez igen fontos szempont, hiszen tudja, mire számíthat, így a beavatkozások lezárásakor elégedett lesz. A páciens szempontjából az is nagyon fontos, hogy a mosolytervezés során képes könnyedén megérteni a folyamatokat. Könnyen meg lehet értetni, ha lehetetlen elképzelései vannak, akkor annak kivitelezése miért nem lehetséges, továbbá a tervezés után pontosan tudni fogja, mi fog vele történni az eljárás során. Ez sok esetben roppant módon megkönnyíti az egész kezelési folyamatot, hiszen a páciens érti, hogy mi történik vele és miért. Közös érdekek megteremtése mosolytervezés révén A mosolytervezés hatalmas előnye, hogy valódi kommunikációt teremt a fogorvos, a fogtechnikus és a páciens között. Ez megteremti azt a bizalmat, ami kizárja a félreértéseket, és könnyebbé teszi a munkát, illetve a beavatkozást minden résztvevő számára. A félreértések kizárása, a bizalom megteremtése minden esetben felgyorsítja az eljárást, a kezelések rövidebbé válnak. A mosolytervezés során kapott dokumentáció mindegyik felet teljes mértékben védi, hiszen egyértelműek az alapvető igények, melyek összevethetők a végeredménnyel. Adott esetben a dokumentációk akár perdöntőek is lehetnek. A fentiekből világosan látható, hogy a mosolytervezés minden egyes résztvevő dolgát megkönnyíti, használata gyorsabbá és hatékonyabbá tesz minden beavatkozást.
Mosolytervezés – Smylist® a Móricz Dentalban

Mosolytervezés – Smylist® a Móricz Dentalban

A filmsztárok és média személyiségek egykori kiváltsága, a tökéletes mosoly ma már az Ön számára is könnyedén elérhető. A mosolytervezés révén a fogászati kezelés eredménye még annak megkezdése előtt előre látható, így Ön nem vállal semmilyen kockázatot. A mosolytervezés technológiája révén az Ön személyre szabott mosolya ma már könnyedén elérhető és kivitelezhető, hiszen a megszépült mosolya a kezelőorvossal együttműködve előre kerül megtervezésre egy speciális fogászati tervező szoftver segítségével. Ez a szoftver úgy került kialakításra, hogy kizárólag az Ön arcformájának megfelelő, egyedileg kivitelezhető rekonstrukciók jelenjenek meg megoldási lehetőségként. Az Ön elégedettségéhez ma már nincs szükség szerencsére. Mosolytervezés révén mindez tökéletesen kontrollálható, kézben tartható. A tervezésnél nem csak a kivitelezhetőség játszik szerepet, hanem az egyéni archarmónia is, ezáltal kizárólag olyan tervek jöhetnek létre, melyek természetes látványt nyújtanak majd mosolya révén. A fogorvosi konzultációk során kialakított jövőkép az Ön új mosolyáról sok esetben akár egy hét alatt rekonstruálható, hiszen ma már rendelkezésünkre áll a porcelánhéj lehetősége, mely egy olyan kontaktlencse vékonyságú porcelán felépítmény, melyet elegendő a fogakra felragasztani. Nem kell hozzá a fogakat lecsiszolni, így különleges stabilitású és természetes fogsor hozható létre rövid idő alatt.   A mosolytervezés előnyei, melyek az Ön érdekeit szolgálják A mosolytervezés szoftver perspektívái sokkal messzebbre mutatnak, mint azt gondolnánk. Ez nem egy digitális rajzoló program, hanem egy olyan fogorvosi eszköz, mely teljes mértékben fel van vértezve a megvalósítás lehetőségeivel. Ez azt jelenti, hogy nem hoz olyan eredményt, amely nem valósítható meg az Ön esetében, csakis olyan képet produkál, ami az Ön egyéni paramétereit tekintve orvos-szakmai és fogtechnikusi szempontból megvalósítható. Ez a nagyszerű előnye tette a programot egyedülállóvá és roppant hasznossá. A mosolytervezés előnyei sokkal messzebbre mutatnak annál, mint hogy Ön előre lássa a kezelések előtt annak végeredményét. Természetesen, ez is óriási előnyt jelent, hiszen Ön tudja mire számíthat. Ám ennél sokkal több előnnyel jár a kezelőorvosa számára, hiszen megkönnyíti a kommunikációt a fogorvos és a fogtechnikus között. Ezzel kizárható a félreértés lehetősége. A fogtechnikus munkáját is nagymértékben megkönnyíti, ha a diagnózishoz és a tervezethez mosolytervezés által pontos paramétereket kap, hiszen így teljesen egyértelmű a várt eredmény. A szoftver segítségével készített fotók teljes valójában megmutatják az Ön elvárásait, ami sokkal pontosabb lehet bármilyen leírásnál. Hogyan történik a mosolytervezés a Móricz Dentalban? Mosolytervezés segítségével Ön tökéletesen tisztában lesz azzal, milyen eredménnyel járnak majd a kezelések, és ez milyen esztétikai hatással lesz önmagára nézve. A tervezés során kezelőorvosa minden egyes apró részletre kitér, akár eredeti mosoly rekonstrukcióról van szó, akár az eredetitől eltérő mosolyt szeretne. A mosolytervezés egy egyszerű és nagyon élvezetes közös munka a kezelőorvossal, amely a Móricz Dentalban a következő lépésekből áll: A folyamat a gyakorlatban egy konzultációval kezdődik, minek során készül egy panoráma röntgen vagy egy 3D CT felvétel A konzultáció során egy kórelőzmény kerül felvételre, valamint az Ön elképzelésiének, vágyainak megbeszélése új mosolyáról Ezek után az adatok bekerülnek a programba, és így a demonstráció folyamán csak azok a lehetőségek jelennek meg, mely orvos-szakmai szempontból kivitelezhető, így nem készülnek valóságtól elrugaszkodott tervek, csakis olyanok, melyek Önre vannak szabva. A konzultáció során készült fotók elemzésekor Ön páciensként sokkal könnyben ért majd meg egy-egy rendellenességet vagy szabálytalanságot a fogain és olyan dolgokra is fény derülhet, mellyel mosolytervezés nélkül nem találkozott volna. Ha a szoftver segítségével elkészült megoldásokkal (megszépült mosolyával) Ön maximálisan elégedett, akkor ezek fotók formájában rögzítésre kerülnek, melyek segítségével Ön ellenőrizheti majd az elkészült eredményt Az Ön által elfogadott megoldás alapján a kezelőorvosa elkészíti azt a kezelési tervet és az árajánlatot, mellyel a várt eredmény kompromisszumok nélkül elérhető Ha Ön az árajánlatot elfogadja, akkor megkezdődik az a kezeléssorozat, amelynek végeredménye megegyezik majd a mosolytervezés során elkészült tervekkel A kezelés befejeztével Önnek nincs más dolga, csak élvezni környezet elismerését és pozitív visszajelzéseit megújult és megszépült mosolyáról, melyet a mosolytervezés segítésesével sikerült közösen elérnünk A mosolytervezés gyakorlati megvalósításról itt olvashat részletesebben.   A mosolytervezés szoftver, amely mindezt lehetővé teszi A mosolytervezés folyamata teljesen mást foglalt magában pár évvel ezelőtt, mint ma. Az olyan fejlett informatikai rendszerek által, mint a Smylist® ma már sokkal pontosabb eredmények érhetők el. A fogászati kezelések kockázatai így drámai módon csökkenthetők, hiszen az elkészült terv egyértelmű irányt mutat a kezelőorvosának és fogtechnikusnak is. A szoftver egy több ezer fotóból álló adatbázissal rendelkezik, így garantált az, hogy segítségével kezelőorvosa nagy precizitással talál rá az Ön ideális új mosolyára, hiszen a tervezés során egyértelműen látszik a jövőbeni archarmónia. A mosolytervezés szoftverről annak előnyeiről itt olvashat részletesebben.   Mennyibe kerül a mosolytervezés? A tervezés és maga a kezelés egy komoly szakmai és technikai felkészültséget igénylő tevékenység, amely több lépésből áll és nagy időigénye van. Itt részletesen megismerheti, hogy miből áll a mosolytervezés.   Mit kell tennie abban az esetben, ha a mosolytervezés az, amire Önnek szüksége van? Ha Ön a mostaninál szebb mosolyt szeretne, akkor a legfontosabb, hogy megismerje, hogy erre milyen lehetőségei vannak. Ezt legegyszerűbben úgy teheti meg, ha felhívja a +36 1 3611 222-es telefonszámot és kér egy mosolytervezés konzultációs időpontot. Ezen a konzultáción felkészült esztétikai specialistáink részletesen ismereteik Önnel a lehetőségeket és az Ön mosolyának megszépítésére vonatkozó fogászati megoldásokat. Várjuk Önt szeretettel.

Mosolytervezés a Móricz Dental Fogászati rendelőjében, ahol nem csak megtervezzük, de meg is valósítjuk az Ön tökéletes, új mosolyát budapesti fogászatunkon.

Biztonságos fogászati kezelések!

Gyors és professzionális fogászati segítség. Kérjük, adja meg elérhetőségét, visszahívjuk!

Hasznos cikkek

Fogkorona típusok I Móricz Dental Fogászat

Fogkorona típusok: útmutató a tökéletes fogpótláshoz

Ismerje meg a fogkorona típusok előnyeit és válassza az Önnek megfelelőt! A Móricz Dental modern technológiával és szakértelemmel segít visszanyerni mosolyát!

Tovább olvasom
Szájsebész magánrendelés I Móricz Dental Fogászat

Szájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton

Szájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton: korszerű technológia, fájdalommentes kezelések, altatásos lehetőség és empatikus szakértői csapat várja!

Tovább olvasom
Ultrahangos fogkő leszedés I Móricz Dental Fogászat

Ultrahangos fogkő leszedés: A kíméletes és hatékony megoldás a tiszta fogakért

Ismerje meg az ultrahangos fogkő leszedés előnyeit! Gyors, fájdalommentes kezelés a tiszta és egészséges fogakért a Móricz Dentálban. Foglaljon időpontot most!

Tovább olvasom
Dentálhigiéniai kezelések I Móricz Dental Fogászat

Dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban I Az egészséges és ragyogó mosoly kulcsa

Professzionális dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban: egészségesebb, tisztább fogak, friss lehelet. Foglaljon időpontot még ma a ragyogó mosolyért!

Tovább olvasom
Fehér fogtömés I Móricz Dental Fogászat

Fehér fogtömés a Móricz Dentalban – Az esztétikus és tartós megoldás fogszuvasodás ellen

Fehér fogtömés a Móricz Dentalban: esztétikus, tartós megoldás fogszuvasodásra és letört fogakra. Foglaljon időpontot a természetes és szép mosolyért!

Tovább olvasom