Gyermekfogászati rendelés egyik legnehezebb feladata, hogy a fogorvos elnyerje a gyerekek bizalmát és azok ne féljenek többé fogorvoshoz menni. Ebben segítünk!
A gyermekfogászat talán legnagyobb kihívást jelentő feladata az, hogy a kis páciensekben ne alakuljon ki félelem a fogorvos és a fogászati rendelő iránt. Ennek eléréséért mindent meg kell tenni a gyermekfogszakorvosnak, mert egy félő, síró gyermek kezelése nem csak a fogorvosnak nehéz, de szülők is nehezen viselik azt lelkileg. A gyermekek fogorvosi kultúrájának a kialakítása azonban nem csak egy gyermekfogszakorvosi feladat, ez egy közös felelősség a szülőkkel.
Rendszeresen beszélgessen el gyermekével az egyéb egészségügyi kérdések mellett a fogápolásról, fogorvoslásról és a fogorvosokról (kik ők és mit csinálnak)
Beszélje meg gyermekével azt, hogy hogyan kímélheti meg a fogait a szuvasodástól: milyen szokásoktól kell megválnia (édességek, cukros üdítők), hogy fogai hosszú távon egészségesek maradjanak
Ismertesse meg gyermekével a különböző fogápolási eszközöket és azok használatát:
Naponta legalább két alkalommal közösen mossanak fogat és ismertesse meg gyermekét a helyes fogmosás alapjaival még kis korban (amennyiben gyermekeinek helyes fogápolásával kapcsolatban kérdések merülnek fel Önben, akkor a Móricz Dentalban gyermekfogszakorvosunk szívesen ad Önnek értékes tanácsokat ez ügyben. Személyes konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud időpontot kérni vagy egyszerűen online űrlapunk segítségével.)
Amikor Ön fogorvoshoz megy, kísérje el gyermeke is és mutassa meg neki, hogy a fogorvos hogyan segít Önnek is a fogászati problémák megoldásában
Hozza el gyermekét egy rendelői látogatásra a gyermekfogszakorvoshoz még akkor, mikor semmilyen tünete nincs egyrészt, hogy megismerkedhessen a környezettel és a fogorvossal másrészt, hogy az elváltozások kialakulását személyre szabottan megelőzhessük. (A Móricz Dental gyermekfogszakorvosa várja Önöket, akihez a +36 1 3611 222-es telefonszámon tudnak időpontot foglalni egy rendelői látogatásra).
Gyermekeink fogainak egészségéért tehát a szülők és a gyermekfogszakorvos közös erőfeszítéseivel érhetünk el látványos eredményeket. Ennek egyik alapfeltétele a személyes kapcsolatok kialakítása és az együttműködés a szülő és az orvos között. A legegyszerűbb módszer ennek a kapcsolatnak a kialakítására az, ha Ön elhozza gyermekét egy gyermekfogszakorvosi konzultációra, ahol személyesen is megismerheti gyermekfogszakorvosunkat. A konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud időpontot kérni agy egyszerűen online űrlapunk segítségével.
Ismerje meg a fogkorona típusok előnyeit és válassza az Önnek megfelelőt! A Móricz Dental modern technológiával és szakértelemmel segít visszanyerni mosolyát!
Tovább olvasomSzájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton: korszerű technológia, fájdalommentes kezelések, altatásos lehetőség és empatikus szakértői csapat várja!
Tovább olvasomIsmerje meg az ultrahangos fogkő leszedés előnyeit! Gyors, fájdalommentes kezelés a tiszta és egészséges fogakért a Móricz Dentálban. Foglaljon időpontot most!
Tovább olvasomProfesszionális dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban: egészségesebb, tisztább fogak, friss lehelet. Foglaljon időpontot még ma a ragyogó mosolyért!
Tovább olvasomFehér fogtömés a Móricz Dentalban: esztétikus, tartós megoldás fogszuvasodásra és letört fogakra. Foglaljon időpontot a természetes és szép mosolyért!
Tovább olvasom