GY.I.K

GY.I.K

Mit tehet a szülő gyermekeinek egészséges fogazatáért?

  • már a tejfogak előtörése előtt érdemes a fogínyt az erre a célra speciálisan kifejlesztett gumírozott fogkefével naponta megmasszírozni
  • édesített italok (pl. cukros tea) adása elkerülendő
  • a gyermek által rágcsált tárgyakat ne tisztítsuk saját szánkba véve, mert ezáltal kórokozó baktériumokat juttathatunk a kicsi szájába
  • lehetőség szerint ne használjunk cumit a fogszabályozási rendellenességek kialakulásának elkerülése érdekében
  • a tejfogak épségét is fontos megőrizni, így már az első előbújása után kezdjük el a fogmosást (először csak fogkrém használata nélkül)
  • a játékos fogmosás része, ha a kicsi kezébe is fogkefe kerül, azt rágcsálva már a legelső pillanattól kezdve részt vesz a fogmosásban
  • a napi ötszöri étkezés kialakulásával minden étkezés után javasolt megtisztítani a fogakat
  • a rendszeres rágás tisztítja a fogakat, kedvezően alakítja az állkapcsot
  • a főétkezések közti "nassolás" kerülendő
  • az esti lefekvés előtti fogmosás után már csak vizet szabad inni
  • 2-3 éves kortól érdemes rendszeresen ellátogatni a fogorvoshoz, akkor is, ha nem lát a szülő "lukas" fogakat, a bizalom és barátságos személyes kapcsolat kialakítása érdekében
  • ne a fogorvossal ijesztgessük gyermekünket, ha nincs kedve a fogmosáshoz, vagy édességet kér (így már a legelső fogorvossal való találkozás előtt félelmet ültetünk el benne)
  • bizonytalanság vagy kérdés felmerülése esetén kérjük forduljon hozzánk bizalommal!  

Miért szükséges a fogköveket eltávolítani?

  • Mert kitűnő táptalajt biztosítanak azoknak a baktériumoknak, amelyek a fogínyvérzés és a fogágy-betegségek kialakulásáért felelősek
  • Megelőzhetjük a fogak kilazulását, idő előtti elvesztését
  • Elkerülhetjük a kellemetlen szájszagot és a fogak elszíneződését.
  • Fogászati centrumunkban dolgozó klinikai fogászati higiénikusaink szívesen állnak tisztelt pácienseink rendelkezésére az egészségnevelés és szájhigiéniás felvilágosítás területén.

Kérjük, kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!  

Milyen a tökéletes szájápolás? Ne kímélje fogkeféjét!

  • napi legalább két alkalommal 2-3 percig tisztítsa fogait, lehetőség szerint elektromos fogkefével
  • ha fogorvosa javasolja, feltétlen használjon fogselymet, fogköztisztító kefét
  • félévente, illetve panasz esetén azonnal keresse fel fogorvosát
  • étkezés után, ha nem tud fogat mosni, használjon cukormentes rágógumit

Így jó eséllyel számíthat egy életen át tartó saját fogazatra és egészséges mosolyra!  

Hogyan mosson fogat?

A fogselyem használatáról

Rendkívül fontos, hogy a fogközöket is napi rendszerességgel megtisztítsuk, mivel ez a terület felelős az ínybetegségekért és a rossz leheletért, valamint szerepet játszhat a fogszuvasodás kialakulásában is. A fogselyem napi használata a fogközök tisztításának legáltalánosabb módja.

Első lépés: Tépjen le nagyjából ötven centiméter fogselymet, és tekerje lazán a két középső ujjára (az egyikre hosszabbat, mint a másikra), úgy, hogy körülbelül öt centiméter fogselyem maradjon szabadon.

Második lépés: Hüvelyk- és mutatóujjaival tartsa feszesen a selymet, míg végigcsúsztatja a fogai között, közben vigyázzon az ínyére!

Harmadik lépés: Tekerje a fogselymet C-alakban fogai köré, és gyengéden mozgassa fel-le, egészen az ínyszél alá hatolva! Szükség esetén tépjen új szálat! Első alkalommal a fogselyem használata kellemetlen lehet. Kis türelemmel és gyakorlattal azonban ugyanolyan természetessé válik, mint a fogmosás. A fogselyem használata már az első alkalom után is érezhető. Fogselyem-használatot követően a fogak és az íny tisztábbnak érződnek, mivel a fogselyem olyan helyekre is elér, ahová a fogkefe nem. Lehelete frissebbé, ínye pedig egészségesebbé válik. Meglehetősen gyakori probléma, hogy kezdetben vérzik az íny a fogselyemtől. Ez jelentheti azt, hogy valamilyen ínybetegsége van. Pár nap használat után a vérzés rendszerint elmúlik. Ha mégsem, keresse fel fogorvosát! A kezdeti nehézségek ne álljanak a kedve útjába, próbája meg másnap is, s meglátja napról-napra gyorsabb és ügyesebb lesz!  

A fogköztisztító kefe

A nagyobb fogközöket, a hidak alatti áttisztítható területeket és a fogszabályozó készülék körüli nehezen hozzáférhető felszíneket lehet a segítségével lepedékmentessé tenni. www.oral-b.com  

 

Hogyan mosson fogat?

A fogmosás megfelelő időtartama 4-6 perc, ettől talán csak a rendszeressége - naponta 2-szer - fontosabb. Nem mindegy azonban az sem, hogyan mozgatja a fogkefét. Többféle megfelelő fogmosási technika létezik. Mindegyik technikára érvényes, hogy a fogkefét lazán tartsa, inkább csak masszírozza a fogakat, ne dörzsölje, sikálja!  

 

Fogmosás hagyományos fogkefével

A külső felszín:

  • Körkörös tisztítás: A fogak külső felszínén alkalmazható eljárás. Fontos, hogy ne csak a fogakat, hanem az ínyt is masszírozd a fogkefével, így az ínyszélről is biztosan el tudod tüntetni a lepedéket.

A belső felszín:

  • Sepregető mozgás: A fogak belső felszínének tisztítási módja.
  • Kivitelezése: A fogkefét az őrlőfogak területén helyezze az ínyszélre, innen indítsa a sepregető mozgást a fog rágófelszíne felé. Függőleges tisztítással a metszőfogak és a szemfogak (elülső 6 fog) belső felszínét mossa. A fogkefe mozgási iránya ekkor az ínytől a rágóélig tart.

A rágófelszín:

Körkörös vagy sikáló mozgással tisztítsa az őrlőfogak rágófelszínét, de ne feledje nem az erő számít. Ne nyomja rá fogaira túl erősen a fogkefét.

Szabad fogfelszínek:

Ne feledkezzen meg az utolsó fog szabad (foggal már nem érintkező) felszínéről sem, sőt ha foghiánya van a hiány melletti két szomszédos felszín is szabad fogfelszínnek minősül, ezeket is tisztítani kell. Ahogyan eléri, körbe kell mosni ezen felszíneket is.  

Fogmosás elektromos fogkefével

Az oszcilláló-rotáló technológiával működő elektromos fogkefékkel nagyobb hatékonyság érhető el, mint a hagyományos, kézi fogkefékkel.

Első lépés: Vezesse fogkeféjét lassan, egyik fogról a másikra, kövesse az ínyszél görbületét és a fogak körvonalát

Második lépés: Ne felejtsen ki egyetlen területet sem, a fogak belső- és rágófelületét, valamint hátsó oldalát sem!

Harmadik lépés: Kövesse fogkeféjével az ínyszél vonalát! Ne nyomja rá túlságosan a fejét, hagyja, hogy a fogkefe dolgozzon Ön helyett! www.oral-b.com További felmerülő kérdések a fogfehérítéssel kapcsolatosan  

 

Miért színeződnek el a fogak?

Fogaink többféle okból is elszíneződhetnek. Leggyakrabban a fogfelszínekre felrakódott lepedék, fogkő, a dohányzás és táplálékunk, italaink festékanyagai (pl.: kávé, tea, vörösbor) okozzák a kedvezőtlen színhatást. Bizonyos gyógyszerek szedése, különféle fogsérülések is felelhetnek a nem kívánt fogszínért. Okozhatja gyermekkorban a magas fluorid bevitel, mely a barnás elszíneződésért felelős. Idővel a gyökérkezelt fogak is elszürkülhetnek. A fog az évek során egyre inkább veszít a felszíni szövet vastagságából az un. zománcból, melynek hatására egyre inkább áttűnik az alatta levő sötétebb fogszövet a dentin.  

Hogyan hat a fogfehérítő anyag?

A fogfehérítő anyag bejut a zománcrétegek közé, és feloldja azokat a pigmentanyagokat, amelyek az elszíneződést okozzák. Tartalmaz olyan összetevőket is, amelyek a feloldott pigmentanyagok helyén a zománc struktúra visszaalakulását elősegítik, továbbá fluort, mely segítségével a zománc erősebb, ellenállóbb lesz a behatásokkal szemben.  

Károsítja-e a fogfehérítés a fogzománcot?

A modern fogorvosi fogfehérítő anyagok a kezelési utasítások betartásával! teljesen ártalmatlanok a fogzománcra. Megfelelő alkalmazás esetén a fogakból csak az elszíneződést okozó pigment anyagokat távolítják el. A korszerű fogfehérítő anyagok már fluoridot is tartalmaznak, amely a fogfehérítés során beépül a fog anyagába.  

Hogyan őrizheti meg fogai fehérségét?

  • Mosson fogat rendszeresen, legalább napi kétszer, legalább alkalmanként 3 percig
  • Cserélje fogkeféjét legalább 3 havonta
  • Szedesse le a fogköveit és políroztassa fogait legalább félévente
  • Kerülje a színes ételek fogyasztását és a dohányzást
  • Végeztessen fogfehérítést  

Meddig maradnak fogfehérítés után fehérek a fogak?

Fehérítés után a szép eredmény tartóssága években mérhető. Ehhez azonban tökéletes szájhigiéniára (Ld. Milyen a tökéletes szájápolás?) és az elszíneződést kiváltó hatások elkerülésére van szükség.  

Mikor kezdjük el mosni gyermekeink fogait?

Már a tejfogak előtörése előtt érdemes a fogínyt az erre a célra speciálisan kifejlesztett gumírozott fogkefével naponta megmasszírozni. A tejfogak épségét is fontos megőrizni, így már az első előbújása után kezdjük el a fogmosást (először csak fogkrém használata nélkül).  

Milyen a jó gyermekfogkrém?

A gyermekek számára készült fluorid-tartalmú fogkrémek napi használata biztosítja, hogy a gyermekek fogai megkapják a kellő mennyiségű fluoridot. Ez erősíti a fogzománcukat és megelőzi a fogszuvasodást. A fogkrém kiválasztásánál érdemes figyelembe venni a gyermek ízlését, így könnyebben motiválható. A fluoridos fogkrémből elég egy borsónyi mennyiség. Fontos, hogy a gyermek megtanulja kiköpni és kiöblíteni a felesleges fogkrémet.  

Milyen a jó felnőtt fogkrém?

Érdemes olyan fogkrémet választani, amely

  • használatának eredményeképpen több fluorid épül be a fogzománcba
  • az egész fogfelszínt védi a fogszuvasodás ellen, különös tekintettel a fogak közötti résekre
  • fogszuvasodás elleni védőhatását nemcsak a fogmosások ideje alatt fejti ki, de védelmet nyújt a fogmosások közötti időszakokra is
  • akkor védi a fogakat, amikor a legnagyobb szükség van rá
  • a baktériumok által termelt savak támadása esetén remineralizálja a kezdődő szuvas területeket a fogzománcon,
  • gátolja a baktériumok képződését, ezáltal csökkenti a fogszuvasodás alapjául szolgáló plakkok kialakulását
  • enyhe dörzsölő hatásának köszönhetően kíméletesen tisztítja a fogakat  

Milyen a jó gyermek fogkefe?

A gyermekeknek külön a számukra tervezett, extra-puha sörtéjű fogkefére van szükségük. Ma már sokféle színes, vicces fogkefe kapható, melyek fogmosásra ösztönzik a gyermekeket. Érdemes olyat választani, amelyik tetszik a gyermeknek, a fogkefe méretének és a gyermek ügyességének figyelembevételével. 3 éves kor felett érdemes kipróbálni a gyermekeknek szánt elektromos fogkefét is. A gyermekek izgalmasnak találják, ami hatékonyabb fogmosásra inspirálhatja őket.  

Milyen a jó felnőtt fogkefe?

Rengeteg fogkefe közül lehet manapság választani - ami nem könnyíti meg a döntést. A legjobb kiindulópont, ha fogorvosától kér tanácsot. Néhány ötlet a választáshoz:

  • Válasszon kis fejű fogkefét, illetve olyant, aminek úgy tervezték a sörtéit, hogy szájüregék nehezen elérhető helyeire is eljusson
  • Válasszon puha sörtéjű fogkefét, amely gyengéd a fogakhoz és az ínyhez
  • Válasszon olyan fogkefét, amelynek kényelmes a fogása. Sok fogkefének csúszásgátló nyele van, így nedvesen is könnyű megtartani.

www.oral-b.com

Mikor szükséges eltávolítani a bölcsességfogakat?

Amerikában még ma is sok fogorvos vallja azt a nézetet, hogy a bölcsességfogaktól, még előtörésük elott meg kell szabadulni a nagyobb problémák elkerülése végett. Igaz, hogy a bölcsességfogak sok probléma okozói lehetnek, de ha rendben kinőttek, és semmilyen gondot nem okoznak ugyanolyan teljes értékű fogak, mint a többi rágófog. Az egészséges bölcsességfog nagyon jó szolgálatot tehet a későbbiek során fogpótláskor híd pillérként.

Milyen problémák lehetnek ezekkel a fogakkal?

A fog előtörésekor adódik a legtöbb probléma, ami rendszerint kisebb, nagyobb fájdalommal jár. Súlyos esetekben ezt gyulladás kíséri és szájnyitási nehézséggel is járhat. Ilyen esetben érdemes fogorvoshoz fordulni. Elég lehet a bölcsességfog felszabadítása, de szükségessé válhat a fog eltávolítása is. Amíg a fog teljesen elő nem tör, ez a probléma többször is előfordulhat. Helyhiány miatt az áttörő fog az egész fogsort a középvonal felé tolhatja, ezáltal a fogazat torlódik. A részben áttört bölcsességfog körül a fog és az íny között tasak alakulhat ki, melyben gyulladást eloidézo baktériumok telepedhetnek meg. A bölcsességfogak fekszenek az állcsontban, ezért nem is tudnak kinőni, az állcsontban maradnak.

A bölcsességfog eltávolítása mellett érdemes dönteni:

  • ha az előbb említett panaszok valamelyike többször ismétlődik,
  • ha a fog nekifekszik az előtte álló hetes fognak, és ezért nyomja az egész fogsort
  • ha nincs elég hely az állcsontokban az előtöréséhez
  • ha soron kívül áll, és irritálja az arc nyálkahártyáját fogszabályozó kezelés előtt,
  • ha a torlódást a bölcsességfog idézte elő
  • ha körülötte az íny folyamatosan gyulladt  

Fájdalmasak-e a fogászati beavatkozások?

Minden híreszteléssel és eddigi negatív élménnyel ellentétben a fogászati kezelések fájdalmatlanul elvégezhetőek! Megfelelő érzéstelenítési technika alkalmazásával, megfelelő minőségű és mennyiségű érzéstelenítőszer adagolásával a páciensnek a kezelés alatt nem szabad semmilyen fájdalmat éreznie, ezt a mai technikai felkészültség már biztosítja. Rendelőnkben olyan érzéstelenítési eljárást is alkalmazunk, melynek segítségével a nehezen "elzsibbadó" területek is gyorsan és kellőképpen elérzéstelenednek!  

Elég-e akkor fogorvoshoz menni, ha már fáj a fog?

Sokan csak vészhelyzetben látogatják a fogorvosi rendelőt. Félelemből, vagy tájékozatlanságból arra hivatkoznak, hogy eddig a fogak nem okoztak panaszt. Legtöbb esetben a szuvas fogak semmilyen panaszt nem okoznak, míg a szuvasodás el nem éri a fogbélben található ideget. Ebben az esetben azonban már csak a gyökérkezelés segíthet, míg korábban esetleg egy kis töméssel is el lehetett volna látni a fogat. Rendszeres fogorvosi kontroll hiányában más elváltozások is sokáig kezeletlenül maradhatnak. A szájüreg területén is kialakulhatnak daganatos elváltozások, melyeket időben diagnosztizálva gyógyítani lehet.  

Előzze meg betegségének kialakulását!

Ennek érdekében javasoljuk a rendszeres, félévenkénti fogorvosi szűrővizsgálatot és konzultációt, mely fogászati centrumunkban vehető igénybe.  

Kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!

Rólunk mondták

Pácienseink véleménye

Biztonságos fogászati kezelések!

Gyors és professzionális fogászati segítség. Kérjük, adja meg elérhetőségét, visszahívjuk!

Hasznos cikkek

Fogkorona típusok I Móricz Dental Fogászat

Fogkorona típusok: útmutató a tökéletes fogpótláshoz

Ismerje meg a fogkorona típusok előnyeit és válassza az Önnek megfelelőt! A Móricz Dental modern technológiával és szakértelemmel segít visszanyerni mosolyát!

Tovább olvasom
Szájsebész magánrendelés I Móricz Dental Fogászat

Szájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton

Szájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton: korszerű technológia, fájdalommentes kezelések, altatásos lehetőség és empatikus szakértői csapat várja!

Tovább olvasom
Ultrahangos fogkő leszedés I Móricz Dental Fogászat

Ultrahangos fogkő leszedés: A kíméletes és hatékony megoldás a tiszta fogakért

Ismerje meg az ultrahangos fogkő leszedés előnyeit! Gyors, fájdalommentes kezelés a tiszta és egészséges fogakért a Móricz Dentálban. Foglaljon időpontot most!

Tovább olvasom
Dentálhigiéniai kezelések I Móricz Dental Fogászat

Dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban I Az egészséges és ragyogó mosoly kulcsa

Professzionális dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban: egészségesebb, tisztább fogak, friss lehelet. Foglaljon időpontot még ma a ragyogó mosolyért!

Tovább olvasom
Fehér fogtömés I Móricz Dental Fogászat

Fehér fogtömés a Móricz Dentalban – Az esztétikus és tartós megoldás fogszuvasodás ellen

Fehér fogtömés a Móricz Dentalban: esztétikus, tartós megoldás fogszuvasodásra és letört fogakra. Foglaljon időpontot a természetes és szép mosolyért!

Tovább olvasom

Rólunk mondták