A fogíny gyulladás fokozatosan alakul ki, szinte észre sem vesszük és máris az áldozatává váltunk. Ha pedig nem fordítunk kellő figyelmet az időben történő kezelésére, akkor súlyosabb problémák, fogágybetegség kialakulásához is vezethet, akár egy fog elvesztéséhez. Ezért kell kiemelet figyelmet fordítanunk az árulkodó tünetekre
Sok esetben saját magunkat is becsapjuk, csak hogy elkerüljük a találkozót fogorvosunkkal. Pedig legbelül tudjuk, hogy valami nincs rendjén. Egy egészséges íny például nem vérzik. Még erőteljes fogmosás hatására sem. Ez már egy intő jel, ami arra kell, hogy ösztönözze Önt, hogy forduljon fogágybetegség kezelésre specializálódott parodontológus szakorvoshoz.
Amire tehát érdemes figyelni:
Ezekben az estekben joggal feltételezhetjük, hogy az íny gyulladásban van. Ezt a gyulladást pedig a lehető legrövidebb időn belül orvosolni kell, mert egyrészt káros hatást gyakorol a csontállományra (hosszú távon csontelhalást eredményez), másrészt a fogíny gyulladás az egész szervezet működését megterheli és csökkenti az immunrendszer védekezőképességét.
Természetesen, mint minden betegség esetén a gyógyítás legjobb módszere ebben az esetben is a megelőzés. A fogíny gyulladás akkor kerülhető el a legnagyobb valószínűséggel, ha kellő figyelmet fordítunk a mindennapi szájhigiéniánkra. A fogmosás önmagában nem biztos, hogy elég lesz. Ráadásul megfigyeléseink szerint a fogmosás technikáknak is komoly jelentősége vagy a fogíny gyulladás megelőzésében. Furcsán hangzik, de akár felnőttként is meg kell tanulnunk helyesen és alaposan fogat mosni, fogselymet és fogköztisztító kefét használni.
Vállalja Ön is a lehető legkisebb kockázatot, hiszen az Ön érdeke az, hogy a tünetek jelentkezésétől számított legrövidebb időn belül a gyógyítási folyamat megkezdődjön. Jöjjön el a Móricz Dentalba, ahol két felkészült és nagy gyakorlattal rendelkező parodontológus szakorvos (fogíny gyulladás specialista) térképezi fel fogászati problémáját és készíti el az ideális kezelési tervet az Ön számára.
Fogaink egészsége nem csupán az esztétikai megjelenésünkre van hatással, hanem az egész szervezet működésére is. A rossz fogak helyreállítása kiemelt szerepet játszik a mindennapi életminőség javításában. A Móricz Dental fogászati rendelő fogászati specialistái nagy precizitással és korszerű technológiával végzik a rossz fogak helyreállítását.
Tovább olvasomDentalhigiénia Budapesten a Móricz Dental Fogászaton: a leghatékonyabb eljárások, legmodernebb eszközök, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező specialisták, barátságos asszisztensek várják Önt! Gondoskodunk fogai egészségéről és szépségéről!
A dentálhigiénia nem csupán egy orvosi kifejezés, hanem az Ön egészségének és jó közérzetének alapköve. A dentalhigiénia Budapest szerte kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a fővárosban a modern technológiák és szakértő higiénikusok révén a fogászati ellátások széles skáláját kínálják. Lássuk, mi is a dentálhigiéniai kezelések lényege, és miért kell azt komolyan venni.
Kusza fogakkal küzd? Esztétikailag zavarják, esetleg már rágási nehézségeket, beszédproblémákat is okoztak? A kusza fogak számtalan gondot okozhatnak a mindennapi életben, de szerencsére van megoldás. A Móricz Dental Fogászaton ismerjük a legjobb eljárásokat kusza fogak kezelésére!
Tovább olvasomA fogzománc sérülése és helyreállítása a Móricz Dental klinika egyik fő szakterülete. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a fogak egészsége, amiben kulcsfontosságú szerepet játszik a fogzománc épségének megőrzése a fogak védelmében. Tudjon meg többet a fogzománc helyreállításáról, sérüléseiről, fontos szerepéről és ápolásáról.
Tovább olvasomFogászati kezelés fájdalommentesen? A modern orvostudománynak köszönhetően már Önnek sem kell rettegnie a fogászati kezelésektől, ha olyan fogászatot választ, ahol a legmodernebb, fájdalommentes eljárásokat alkalmazzák!
Tovább olvasom