Beyond fogfehérítés | Móricz Dental

Beyond fogfehérítés

A Beyond technológiával végzett fogfehérítés nem csupán a fogak felszínét, de annak mélyebb rétegeit is képes megtisztítani, az elszíneződéseket megszüntetni. Ebből következik, hogy a Beyond fogfehérítés a ma létező leghatékonyabb technológia a fogfehérítés területén.

A Beyond technológia egy hidegfényes rendszeren alapul, mely által egy magas hatásfokú kék fény által történik a fogfehérítés. A Beyond fogfehérítés által a fogak színében akár 6-8 fokozat javulás is történhet.

A Beyond fogfehérítés egyik nagy előnye, hogy nem időigényes, a fogfehérítés kezelés mindössze 30 percet vesz igénybe, így az előkészületekkel együtt egy óra alatt elérhető a várt eredmény.

A fogfehérítés menete

fogfehérítés

A Beyond fogfehérítés egy normál fogtisztítással kezdődik, hogy teljesen szennyeződésmentes legyen a fogfelület. Azután, ha erre szükség van, akkor fogkőeltávolítás és polírozás előzi meg a kezelést.

Amikor a fogazat teljesen tiszta, akkor felkerül egy ajakeltartó terpesz, majd a klinikai dentálhigiénikus ínyvédő zselét ken az ínyre, ami fényre szilárdul meg. Így az íny teljesen elhatárolódik a fehérítendő fogfelülettől és az eljárás során használt anyagoktól. Ezután a klinikai dentálhigiénikus felhordja a fogak felszínére a fogfehérítő zselét, melyet azután hidegfénnyel megvilágít. A zselé 10 percen át fejti ki fehérítő hatását a fogakon, majd ezután lecserélik.

Az elhasználódott zselét kétszer cseréli le a klinikai dentálhigiénikus fogfehérítés folyamán. Három fázisból áll a fogfehérítő zselé felhordása és megvilágítása, majd az utolsó fázis után teljesen eltávolításra kerül a fogakról.

A fogfehérítés végső stádiumaként egy érzékenységet gátló paszta kerül a fogakra, majd pár perc után ezt is el lehet távolítani. Ezzel a fogfehérítés eljárás véget is ér, mely az előkészületekkel együtt sem tart egy óránál tovább.

A Beyond fogfehérítés előtt egy fogszínskála segítségével megállapítjuk az eredeti, kezelés előtti színárnyalatot. A fogfehérítés végén ugyanezzel a fogszínkulccsal rögzítjük az elért színárnyalatot, megnézzük, hány fokozatot világosodott a fogszín.

A fogfehérítés eredménye egyénenként változó, függ a zománc szerkezetétől, az elszíneződés mértékétől, okaitól, a fogak eredeti színétől. A fogfehérítő eljárások hasonló elvek alapján működnek, ezek közül a Beyond az egyik legkidolgozottabb, legnagyobb hatékonysággal működő technológia.

 

A Beyond fogfehérítés biztonsága

Két szempontból is nagyon biztonságos ez a fogfehérítő eljárás. Az egyik ok, hogy hidegfény nyaláb kerül felhasználásra, így a fogidegek nem károsodnak. A másik óriási előnye a kezelésnek, hogy a fehérítő zselé vízbázisú, vízben oldódó, így nem károsodik a fogzománc.

A kezelés alatt alkalmazott hidegfénynek, valamint a fehérítő zselének semmilyen mellékhatása nincs, még akkor sem, ha a kezelés közben valamennyi zselét a páciens véletlenül lenyel.

Ez az eljárás nem csak praktikus és gyors, hiszen egyszeri kezelés is elegendő az eredményességhez, de semmilyen olyan anyag nem kerül felhasználásra, melynek bármilyen mellékhatása lenne, tehát teljesen biztonságos.

 

Mit kell tenni, ha szép fehér fogakat szeretne egy nemzetközileg elismert, hatásos, tartós és gyors eljárás segítségével?

A Beyond fogfehérítés az Ön számára is könnyen elérhető módszer arra, hogy fogai egészségesek és fehéren csillogóak legyenek. A leghatásosabb módszerről érdemes megkérdeznie felkészült esztétikai specialistáinkat egy konzultáció keretében, melyre a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud jelentkezni vagy egyszerűen online!

Rólunk mondták

Pácienseink véleménye

Biztonságos fogászati kezelések!

Gyors és professzionális fogászati segítség. Kérjük, adja meg elérhetőségét, visszahívjuk!

Hasznos cikkek

Fogpótlási lehetőségek I Móricz Dental Fogászat

Fogpótlási lehetőségek: hogyan nyerheti vissza teljes mosolyát?

A Móricz Dental Fogászat számos fogpótlási lehetőséget kínál, hogy visszanyerje mosolyát. Ismerje meg a legjobb megoldásokat és kérjen időpontot!

Tovább olvasom
Fogszabályzó típusok I Móricz Dental Fogászat

Fogszabályzó típusok – Melyik a legjobb választás?

Ismerje meg a különböző fogszabályzó típusokat, azok előnyeit és hátrányait! A Móricz Dentalban segítünk megtalálni a legmegfelelőbb megoldást.

Tovább olvasom
Implantációs fogászat I Móricz Dental Fogászat

Implantációs fogászat: A modern fogpótlás legjobb megoldása

Ismerje meg az implantációs fogászat előnyeit és folyamatait, amelyek tartós és esztétikus megoldást nyújtanak foghiányokra a Móricz Dental szakértőivel.

Tovább olvasom
Gyermekfogorvos árak I Móricz Dental Fogászat

Gyermekfogorvos árak: Hogyan készüljünk az első látogatásra?

Gyermekfogorvos árak és kezelések részletesen egy helyen, hogy könnyen átlásd a lehetőségeket és megtaláld a legjobb megoldást gyermekeid számára.

Tovább olvasom
Fogászati CT ár I Móricz Dental Fogászat

Fogászati CT ár: Mit érdemes tudni a vizsgálatról és annak költségeiről?

Tudjon meg mindent a fogászati CT árakról Budapesten! Ismerje meg, milyen tényezők befolyásolják a költségeket, és miért válassza a Móricz Dentalt a precíz diagnosztikához.

Tovább olvasom

Rólunk mondták