Esztétikus kerámia héj a Brilliant Dental Solutions program keretében a Móricz Dental esztétikai fogászatnál. Kíméletes megoldás a fogászat területén.
Ma már csak régmúltként tekintünk vissza azokra az időkre, amikor mosolyunk megszépítésére csak a hidak és koronák jelentették a megoldást. Az esztétikus kerámia héjak vagy porcelán héjak segítségével ma már kíméletes módszerrel érhetjük el azt, hogy fogai teljesen új, megszépült külsőt kapjanak. Ráadásul úgy, hogy a szépség nem megy a funkció rovására.
A fogak ajak felőli oldalára ragasztott vékony kerámia lapocskák, azaz esztétikus kerámia héjak pontosan ezt teszik lehetővé az Ön számára is. Mosolyának megszépítését egy kíméletes eljárással, akár egy hét leforgása alatt.
A Brilliant Dental Solutions program keretében végzett eljárás azért is kíméletes, mert a fogfelszín külső felületéből minimális mennyiséget kell lecsiszolni, ami általában kevesebb, mint fél milliméter. Mindez természetesen helyi érzéstelenítésben történik, fájdalommentesen. Ezt a nagy felkészültséget igénylő feladatot rendelőnkben nemzetközi gyakorlattal rendelkező esztétikai specialisták végzik.
Ami pedig garantálja a legmagasabb minőségi fokozatot, az a fogtechnikai laboratórium kiválasztása, amely bizonyítottan csak kiváló minőségű kerámia héjat készít, mégpedig csúcstechnológiával.
A fogászati problémák egészen széles tárházát sikerül tartósan és esztétikusan kezelni a kerámia héjak segítségével:
Ezzel a kezelési folyamat be is fejeződött és Ön már élvezheti is megújult és megszépült mosolyát és az ezért járó elismerő szavakat.
Az esztétikus kerámia héj nyújtotta mosolymegszépítő lehetőség az Ön rendelkezésére is áll akár még ma.
Azonban az, hogy az esztétikus kerámia héjak az Ön fogászati problémájára is ideális megoldást nyújtanak, csak egy személyes konzultáció alkalmával derült ki. Jöjjön el a Móricz Dentálba egy Brilliant Dental Solutions konzultációra, ahol esztétikai specialistáink részletesen tájékoztatják Önt a kerámia héjakban rejlő szépítő lehetőségekről.
Konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud időpontot kérni vagy egyszerűen online.
Fogaink egészsége nem csupán az esztétikai megjelenésünkre van hatással, hanem az egész szervezet működésére is. A rossz fogak helyreállítása kiemelt szerepet játszik a mindennapi életminőség javításában. A Móricz Dental fogászati rendelő fogászati specialistái nagy precizitással és korszerű technológiával végzik a rossz fogak helyreállítását.
Tovább olvasomDentalhigiénia Budapesten a Móricz Dental Fogászaton: a leghatékonyabb eljárások, legmodernebb eszközök, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező specialisták, barátságos asszisztensek várják Önt! Gondoskodunk fogai egészségéről és szépségéről!
A dentálhigiénia nem csupán egy orvosi kifejezés, hanem az Ön egészségének és jó közérzetének alapköve. A dentalhigiénia Budapest szerte kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a fővárosban a modern technológiák és szakértő higiénikusok révén a fogászati ellátások széles skáláját kínálják. Lássuk, mi is a dentálhigiéniai kezelések lényege, és miért kell azt komolyan venni.
Kusza fogakkal küzd? Esztétikailag zavarják, esetleg már rágási nehézségeket, beszédproblémákat is okoztak? A kusza fogak számtalan gondot okozhatnak a mindennapi életben, de szerencsére van megoldás. A Móricz Dental Fogászaton ismerjük a legjobb eljárásokat kusza fogak kezelésére!
Tovább olvasomA fogzománc sérülése és helyreállítása a Móricz Dental klinika egyik fő szakterülete. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a fogak egészsége, amiben kulcsfontosságú szerepet játszik a fogzománc épségének megőrzése a fogak védelmében. Tudjon meg többet a fogzománc helyreállításáról, sérüléseiről, fontos szerepéről és ápolásáról.
Tovább olvasomFogászati kezelés fájdalommentesen? A modern orvostudománynak köszönhetően már Önnek sem kell rettegnie a fogászati kezelésektől, ha olyan fogászatot választ, ahol a legmodernebb, fájdalommentes eljárásokat alkalmazzák!
Tovább olvasom