A fogszuvasodásról annyi rossz dolgot hallani, így nem meglepő a legtöbben tartanak is tőle. De vajon mik a kezdődő fogszuvasodás legelső jelei, milyen tünetei vannak a kezdődő fogszuvasodásnak, honnan lehet felismerni, és megakadályozni, hogy nagyobb baj legyen? Meg lehet előzni a kezdődő fogszuvasodást?
A kezdődő fogszuvasodás az alábbiak miatt alakul ki: a fogfelszínen megtapadnak a mikroorganizmusok, a mikroorganizmusok pedig szerves savakat termelnek, melyek oldják a fog kemény szöveteit. Így alakul ki a fogszuvasodás. Vannak azonban olyan kockázati tényezők, amelyek segítik a kezdődő fogszuvasodás kialakulását, tehát nagy kockázatot jelentenek. Amennyiben Ön is érintett, úgy nagyobb odafigyeléssel kell lennie. Mutatjuk ezeket a fogszuvasodás kialakulásával kapcsolatos kockázati tényezőket:
A legnagyobb probléma a kezdődő fogszuvasodással, hogy a fogszuvasodás kezdeti fázisban szinte egyáltalán nem okoz panaszokat. Később azonban több tünet is árulkodhat, tipikus panasz például a fog felszínén megjelenő sötétebb folt. A kezdődő fogszuvasodás esetében ugyan nem, de a későbbi fázisban megjelenhet az úgynevezett fogérzékenység, azaz a hideg-meleg hatására jelentkező fájdalom, vagy éppen az étkezés során jelentkező fájdalom vagy érzékenység. Minél előrehaladottabb a fogszuvasodás, annál hevesebbek lehetnek ezek a kezdeti fogszuvasodáskor még csak nem is jelentkező tünetek, akár erős fájdalom is kialakulhat.
A kezdődő fogszuvasodás megelőzéséhez semmi másra nincsen szükség, csak megfelelő szájhigiénia gyakorlására, aminek része az otthon végzett fogmosás, és ehhez kapcsolódó egyéb tevékenységek, a megfelelő táplálkozás, a cukros ételek mellőzése, a dohányzás elkerülése, valamint a rendszeres fogorvosi látogatás is. Amit otthon megtehet a kezdődő fogszuvasodás kialakulása ellen, az hogy legalább napi kétszer alapos és tudatos fogmosást gyakorol, legalább 4 percig, miközben minden egyes fogfelületet érint a fogkefe sörtéivel. Emellett minden nap használnia kell fogköztisztitó kefét, fogselyemet és szájvizet is. Évente legalább egy alkalommal részt kell venni fogorvosi kontrolvizsgálaton, ahol akár a kezdődő fogszuvasodás is kiszűrhető, megállítható, és más kezdeti betegségek is diagnosztizálhatók. Ezentúl pedig évente legalább két alkalommal ajánlott részt venni dentalhigiéniai kezelésen vagy irányított biofilm terápián is. Konzultációs időpontot a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud kérni vagy egyszerűen online.
Kisebb kiterjedésű szuvasodás esetén esztétikus töméssel kezeljük a kezdődő fogszuvasodás problémáját a Móricz Dental Fogászaton. Nagyobb kiterjedésű szuvasodás esetén betét alkalmazása a leghatékonyabb megoldás. Nagy kiterjedésű szuvasodás esetén fémkerámia vagy cirkon koronával tudjuk a szuvas fogat eredményesen kezelni.
Amennyiben kezdődő fogszuvasodást észlel a lehető legrövidebb időn belül jöjjön el A Móricz Dentalba egy személyes vizsgálatra, hogy megakadályozzuk a komolyabb fogászati problémák kialakulását. Konzultációs időpontot a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud kérni vagy egyszerűen online.
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom