A vérző íny problémáját nem szabad elhanyagolni, hiszen számos szövődménye lehet, amelyeket jobb elkerülni az egészséges íny és fogak érdekében. De mi állhat a háttérben? Hogyan kezelhető a vérző íny? A következőkben erről lesz szó!
A vérző íny hátterében legtöbbször az elhanyagolt szájhigiénia áll. Az el nem távolított fogkő folyamatosan irritálhatja az ínyt, ezáltal az akár be is gyulladhat, melynek következtében a vérzékenység fokozódhat az ínynél. A vérző íny problémája a legtöbb esetben étkezéskor vagy fogmosás közben jelentkezik, azonban az ínygyulladás előre haladott állapotában akár igénybevétel nélkül is megjelenhet. Ekkor már fogágybetegségről beszélhetünk, amely egy sokkal súlyosabb fogászati probléma, hiszen amennyiben nem kezeltetjük időben, a fogak elvesztésével járhat. Amennyiben ínyvérzést tapasztal, érdemes mielőbb szakértő fogorvosainkhoz fordulnia, hogy a problémát rögtön, a kezdeti tünetek megjelenésekor kezelni tudjuk, ezzel elkerülve a súlyosabb következményeket.
A gyulladt ínyt és az ínyvérzést a fogkő lerakódáson kívül okozhatja még:
Fontos tudnia, hogy a megfelelő kezelés érdekében először fel kell tárni a probléma hátterében álló okot, amelyet csakis a fogorvos tud megtenni.
Ha Ön is tapasztalt ínyvérzést akár étkezéskor, fogmosás közben, forduljon hozzánk bizalommal és kérjen időpontot +36 1 -es telefonszámon vagy egyszerűen online!
A vérző ínyt sok esetben az íny irritációja okozza, amely pedig az ínygyulladás egyik tünete. A fogínygyulladás időben kezeltetve még visszafordítható, magától vagy otthoni eszközökkel azonban nem gyógyítható. Az ínygyulladás és az ínyvérzés szövődménye lehet az ínyvisszahúzódás, fog elmozdulás, fogvesztés, gócbetegségek, valamint a környező szövetek gyulladása, amely csontvisszahúzódást is előidézhet az állkapocscsontban.
Fogászatunkon rendkívül fontos, hogy elsősorban felfedjük a probléma hátterében álló okot. Amennyiben ellátogat hozzánk szakértő fogorvosaink először egy alapos fogászati szűrővizsgálatot, diagnosztikát végeznek el Önnél, majd ezután történik a kezelési terv felállítása. A legtöbb esetben a vérző ínyt az alábbi lépésekkel kezelhetjük sikeresen rendelőnkben, annak mértékétől függően:
A vérző íny ellen a legjobb módszer minden esetben a megelőzés, amelyet úgy kerülhetünk el a legkönnyebben, ha tudatosan odafigyelünk szájhigiéniánkra. Ez nem csak az otthoni alapos és rendszeres fogmosást jelenti, de az egyéb otthoni szájápolási eszközök napi szintű használata is ajánlott, mint a fogköztisztító kefe vagy a fogselyem. Emellett a félévenkénti dentálhigiéniai kezelés, vagyis a fogkő eltávolítás szintén segít a vérző íny megelőzésében. Amennyiben pedig Ön is hajlamosabb az ínyvérzésre vagy már kezelve volt ínygyulladással a félévenkénti parodontológia kontrollvizsgálat szintén segíthet.
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom