A barázdazárás egy kiváló módszer a fogak felszínén keletkező fogszuvasodás kialakulásának megakadályozására. Jellemzően gyermekeink fogait védjük ezzel a módszerrel. Azonban, ha erre a védelemre felnőtt korban van szükségünk, akkor már kiterjesztett barázdazárásról beszélünk.
Felnőtt korban azért készül ritkábban barázdazárás, mert a fogak barázdái akár szuvasodás nélkül is tartalmazhatnak elszíneződéseket, baktériumokat. Ráadásul a kiterjesztett barázdazárás csupán a rágófelszín védelmére alkalmas, a fogak oldalán nem akadályozza meg a fogszuvasodást.
Ezekre a jelekre azonban minden esetben oda kell figyelnie és meg kell az érintett fogakat mutatni egy hozzáértő fogorvosnak.
Ha a kisőrlő és nagyőrlő fogak rágófelszínén a fogbarázdák elszíneződtek, és azok nem távolíthatók el fogkefével, akkor érdemes azt megmutatnia fogorvosának. A vizsgálat során kiderül, hogy a barázdák mélyén elkezdődött-e már a fogszuvasodás. Amennyiben ez a helyzet, akkor hagyományos fogtömés készítésére van szükség a fogszuvasodás tovább terjedésének megakadályozására.
Ha a fogszuvasodás azonban még nem azonosítható, akkor kiterjesztett barázda zárás segítségével tudjuk megakadályozni annak kialakulását.
A folyamat egy alapos vizsgálattal kezdődik. A fogak állapotának pontos beazonosításhoz gyakran szükség van röntgenfelvétel készítésére.
A kiterjesztett barázdazárás egy nagyon kisfejű fúróval történő feltárással kezdődik. A fúrás mélysége nem haladja meg a zománc vastagságát, tehát a feltárás a zománcban marad.
Ezután kerül sor a barázdazárás következő lépésére, azaz a tömőanyaggal való feltöltésre és a lezárásra.
Barázdazárás után évente két alkalommal javasolt kontroll vizsgálat a fogak épségének megőrzése érdekében.
A legfontosabb lépés a szuvasodás kialakulásának megakadályozására a megelőzés. Éppen ezért javasoljuk, hogy látogasson el a Móricz Dentalba egy személyes konzultációra.
A konzultáció kiváló lehetőséget teremt az Ön számára, hogy feltérképezze meglévő fogászati problémáit és közelebb kerüljön azok tartós és esztétikus megoldásához a kiterjesztett barázdazárás segítségével.
Hívja fel a +36 1 3611 222-es telefonszámot és kérjen időpontot egy konzultációra, ahol minden részletet pontosan megismerhet fogászati problémájának megoldásáról.
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom