Fogkorona Budapesten a Móricz Dental Fogászatán, ahol élethű fogpótlást alkalmazunk a tökéletes és egészséges mosoly érdekében.
A fogkorona budapesti rendelőnkben több esetben is szükséges lehet. A legtöbbször előrehaladott fogszuvasodás esetén alkalmazzuk, mikor a szuvasodást már nem lehet helyrehozni fogtöméssel, mivel a fog felszíne olyan mértékben sérült, hogy fogkoronára lesz szükség. A fogkorona Budapesten az olyan hiányzó fogak pótlásakor is alkalmazható, amelyeknél valamilyen okból kifolyólag nincs lehetőség implantációs fogpótlásra. Emellett alkalmazható:
A fogkorona budapesti rendelőnkben minden esetben egyénileg készül fogtechnikusi laborban, amelyet természetesen több előzetes vizsgálat, lenyomatvétel, és a fogak előkészítése is megelőz. A fogkorona budapesti rendelőnkben a legjobb minőségű fogpótló anyagokkal készül el úgy, hogy az tökéletesen illeszkedik majd fogára. A fogpótlás a fogkorona által pedig teljesen észrevétlen marad, hiszen fogszínű, élethű anyagaink garantálják ezt.
De pontosan milyen lépésekből áll a fogkorona budapesti rendelőnkben való behelyezése?
A fogkorona Budapesten a Móricz Dental Fogászatán többféle anyagból is készülhet, attól függően, hogy mennyire szeretnénk élethű fogpótlást, valamint saját fogra, vagy implantátumra történik a fogkorona felhelyezése. Rendelőnkben így az alábbi fogkorona anyagokkal dolgozunk:
A fogkorona budapesti rendelőnkben nem csak saját fogra készülhet, hanem implantátumra is. Ezáltal többféle fogkorona fajtát érhetnek el pácienseink rendelőnkben. A saját fogra történő fogpótlás esetén hagyományos, véglegesen ragasztott fogkoronát, még implantátum esetén csavarokkal rögzített fogkoronát alkalmazunk. Mindkét fogkorona budapesti rendelőnkben a legújabb technológiával felszerelt fogtechnikusi laborunkban készül el, magas minőségű anyagokkal, amelyeket Professzionális fogtechnikai garancia biztosít.
Áraink tájékoztató jellegűek, így részletes, személyre szabott árlistát személyes konzultációnk alkalmával tudunk Önnek biztosítani.
Jöjjön el egy fogkorona konzultációra a Móricz Dental Fogászatára, hogy felmérhessük fogai állapotát, és elkészíthessük személyre szabottan élethű fogpótlására budapesti rendelőnkben!
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom