Hiányos fogazata miatt fix fogpótlás érdekli? Alábbi cikkünkben leírtuk a legfontosabb tudnivalókat a fix fogpótlással kapcsolatban, többek között az előnyeiről, hátrányairól is szó lesz, valamint arról, hogy miben különbözik a fix fogpótlás a hagyományos megoldástól. Végül a fix fogpótlás különböző típusairól is tájékozódhat.
A fix fogpótlásnak számos előnye van a nem rögzített fogpótlással szemben. A műfogsor étkezés vagy beszéd közben kimozdulhat és ez kellemetlen pillanatokat eredményez, ez fix fogpótlással nem fordulhat elő. Szinte teljesen lehetetlenné teszi a keményebb vagy nehezebben rágható ételek fogyasztását, ha nincsen rögzítve a fogpótlás, ráadásul még azzal is számolni kell, hogy az ételmorzsák egy része bejut a fogsor alá és ott káros folyamatokat indít el. Arról nem beszélve, hogy a nem fix műfogsor érzékennyé teheti a fogínyt a folyamatos mozgásából adódóan, ez pedig fájdalomhoz is vezethet. A nem fix fogpótlás használata miatt a hő- és ízérzékelés megváltozhat, ami miatt nem lesznek majd olyan élvezetesek az étkezések. Ráadásul még a hangképzésünk is megváltozhat, sokan a műfogsor miatt kellemetlenül érzik magukat társalgás közben, olyannyira, hogy inkább visszahúzódnak a közösségi élettől. Önbizalomhiányhoz, kisebbrendűségi érzéshez is vezethet a műfogsor. Szerencsére az orvostudomány fejlődésének köszönhetően olyan fix fogpótlási eljárások vannak, amiknek segítségével a fent leírt problémák teljességgel kiküszöbölhetők.
Konzultációs időpontot a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud kérni vagy egyszerűen online.
Milyenek a fix fogpótlások? Milyen előnyeik vannak a „nem fix” fogpótlásokhoz képest?
A Móricz Dental fogászaton többféle fix fogpótlás közül választhatnak pácienseink, annak függvényében, hogy milyen speciális problémáik vannak, hogyan állnak fogaik, mennyi fog pótlására van szükség. Az alábbi fix fogpótlások elérhetőek rendelőnkben. Természetesen a legjobb minőségű anyagokat, valamint eszközöket használjuk minden fix fogpótlás típus esetében.
Mint minden más kezelés esetében, a fix fogpótlások elkészítése előtt is egy konzultációra kerül sor, ahol digitális diagnosztika segítségével felmérjük fogai állapotát, helyzetét, az esetleges problémákat, a kezelni kívánt területet, majd egy részletes, személyre szabott kezelési tervet, valamint árajánlatot készítünk Önnek. Ebben már látni fogja, hogy milyen lépések következnek a kezelés során. A kezelés első lépése a kezelt fogak előkészítése preparálással (kivéve az implantációs fogpótlások készítése esetén). Ezt követi a digitális vagy analóg lenyomat vétele, ami a fix fogpótlás elkészítéséhez szükséges. Először egy ideiglenes fogpótlást fog kapni, ugyanis a fix fogpótlás elkészítése a fogtechnikai laboratóriumban történik, magas minőségben és precizitással. Miután elkészült, megtörténik a fix fogpótlás bepróbálása, és annak végleges rögzítése is.
Egyszerűen csak el kell jönnie a Móricz Dentalba egy fix fogpótlás konzultációra! Fogpótlás esetében is az elérhető legmodernebb eljárásokat alkalmazzuk. Nemzetközi tapasztalattal rendelkező fogpótlásra specializálódott fogorvosok várják, modern, jól felszerelt fogászatunkon Budapest egyik legforgalmasabb központjában, ami mindenki számára könnyen elérhető.
Konzultációs időpontot a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud kérni vagy egyszerűen online.
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom