Cirkon korona előnyei
A cirkon korona számos előnnyel rendelkezik a hagyományos koronákkal szemben egészségügyi és esztétikai szempontok szerint egyaránt.
Régebben előfordult, hogy a páciens számára lehetetlen volt fogpótlást biztosítani, a felmerülő fémallergia miatt, mivel az allergiás reakciók jóval több problémát okoztak a páciens számára, mint a fogpótlás hiánya, ez a probléma teljes mértékben kiküszöbölésre került a cirkon korona által.
Igaz, hogy már korábban is elérhető volt a teljes kerámia fogpótlás, ami még nem cirkon korona volt, ám annak alapanyaga nem volt eléggé erős és tartós, így nem nyújtott tökéletes megoldást.
A természetes fog valamilyen mértékben áttetsző, amit az eddigi technológiákkal képtelenség volt teljesen élethűen leutánozni, ám a cirkon korona kifejlesztésével ez a kérdés is megoldódott, hiszen a kerámia váz színében teljesen megegyező a természetes fogakéval, valamint a fényt is átereszti a megfelelő mértékben.
A cirkon korona porcelán leplezése látványában teljesen megegyezik a fogzománccal, így válik teljesen élethűvé a cirkon korona fogpótlás.
Nagyon sok ember számára okozott problémát régebben az esztétikai hátrány, mely a fémmagos fogpótlásokat jellemezte, igen gyakori volt az a látvány, hogy a fogágynál megjelent egy szürke csík, ami valójában a fogpótlás fémváza volt. A cirkon korona esetében ez a látvány lehetetlen, mivel a fogpótlás nem tartalmaz fémmagot, az építmény teljes egészében fémmentes.
A régebbi technológiák esetében a szürke csík akkor jelent meg, amikor az íny visszahúzódott, ami bizonyos mértékű gyulladást jelentett. Ez a szervezet tiltakozása volt a fogpótlással szemben, elsősorban a fém jelenléte miatt. Cirkon korona alkalmazásakor ez a jelenség nem fordulhat elő, mivel az alapanyagok biológiailag összeférhetőek. A cirkon korona esetén ez a szövetbarát jellemző abban is kifejeződik, hogy az íny képes ránőni a fogra, pontosan olyan módon, mint ahogy az eredeti fog esetében.
A régebbi teljes kerámia fogpótlások óriási hátránya volt, hogy a váz nem volt eléggé erőteljes, tehát hidak elkészítésére alkalmatlan volt. A cirkon korona erős váza révén ma már ez is lehetséges, ami kiterjeszti a fogpótlás lehetőségeit.
A hagyományos fémvázas fogpótlás alkalmazásakor több kényelmi szempont is csorbát szenvedett, folyamatosan kompromisszumokra kényszerítette a felhasználót. Az egyik ilyen kényelmi szempont az volt, hogy fémvázas fogpótlás esetén a páciens fémes ízt érzett a szájában, ami eléggé kellemetlen érzést nyújtott. A fémes íz érzékelése abból adódott, hogy a fémvázas fogpótlás vezette az elektromosságot. A cirkon korona, mivel teljesen fémmentes, nem vezeti az elektromosságot, ebből adódóan ez a fémes íz nem jelenik meg, ettől nem kell tartani a felhasználónak.
A másik fontos kényelmi szempont a páciens részéről a hőérzékenység, ami igen kellemetlen tud lenni bizonyos élethelyzetekben. A hőérzékenység abból adódott, hogy a hagyományos fogpótlás vezette a hőt, így bizonyos esetekben ez kellemetlen érzéseket kölcsönzött, több lemondással járt. A cirkon korona használata során ez a jelenség is teljességgel megszűnt, hiszen a cirkon korona olyan alapanyag felhasználásával készült, ami egyáltalán nem vezeti a hőt, ebből adódóan nincs lehetőség arra, hogy hideg vagy meleg túlérzékenység következzen be.
A cirkon korona további hatalmas előnye a hagyományos fogpótlásokkal szemben, hogy alapanyaga jóval erősebb és tartósabb, ezáltal a cirkon korona fogpótlás élettartama jóval hosszabb. A cirkon korona hajlítószilárdsága révén teljesen ellenálló a törésre és repedésre, így valóban úgy lehet használni a cirkon korona fogpótlást, mintha a páciens saját, eredeti fogait kapta volna vissza.
A cirkon korona kifejlesztése során az eredeti cél az volt, hogy tökéletes fogpótlást hozzanak létre, mely fogászati implantátumra helyezhető. Más típusú fogpótlások már az eredeti cirkon korona továbbfejlesztése révén váltak elérhetővé. Ebből látható, hogy a cirkon korona fogászati implantátumra is helyezhető, ebben az esetben is a cirkon korona jelenti a legoptimálisabb megoldást. Nagyfokú szilárdsága révén implantátumra helyezett híd esetében is alkalmazható, így a páciens nem kerül kényszerű választás elé, minden esetben a legjobb minőséget kapja, mely a cirkon korona.
Cirkon korona elkészítése során speciális, kifejezetten erre kifejlesztett
számítógép
által támogatott technológia szükséges, mely érinti a tervezést és a kivitelezést egyaránt. A cirkon korona alapanyagát tekintve nincs is rá lehetőség, hogy más eljárással készüljön el a váz. Ennek köszönhető az a maximális pontosság, ami a cirkon korona egyik legfőbb jellemzője. A pontosság nyilvánvalóan tökéletes illeszkedést biztosít, ami sokkal kényelmesebbé teszi a cirkon korona használatát, a viselés és a használat sokkal harmonikusabb érzést nyújt a páciens számára, mint bármely más fogpótlás.
A cirkon korona előnyeinek taglalása akkor válik teljessé, ha arról a néhány jellemzőről is szó esik, ami inkább hátrányként jelenik meg. Érdemes tudni, hogy a cirkon korona fogpótlás valamelyest magasabb költségeket jelent a páciens számára a hagyományos fogpótlásokhoz képest, valamint valamivel nagyobb várakozási időt követel a technikai kivitelezés.
Mindezek tudatában érdemes végignézni az előnyöket, melyek hosszútávon szolgálják a felhasználót, ezek mellett a hátrányok eltörpülnek.
Minden ember vágyik arra, hogy elveszített fogait visszakapja, a cirkon korona lehetősége ezt most biztosítja, hiszen valóban minden szempontból olyan, mintha az eredeti fogak kerülnének vissza. Ez a felhasználó számára egy régebbi, jobb életvitel lehetőségének visszaszerzését jelenti, és ez most elérhető közelségbe került a cirkon korona kifejlesztése által.

