Gyermekfogászat elsősorban a megelőzésen alapul. A gyermeket akkor is el kell vinni évente 3-4 alkalommal fogászati ellenőrzésre, ha nincs látható probléma.
A gyermekfogászat jelentősége sokkal nagyobb, mint azt szülőként gondolnánk, hiszen gyermekeink fogainak egészsége egész életükre hatást gyakorol majd. Az egészséges fogak elősegítik gyermekeink problémamentes fejlődését. Ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy gyermekeink még egészen kis korban megismerkedjenek a gyermekfogászati vizsgálat menetével és barátságot kössenek gyermekfogszakorvosunkkal.
A gyermekkorban kialakult fogászati problémák többsége mögött genetikai okok húzódnak meg, melyeket érdemben nem tudunk befolyásolni. Azonban mi is sokat tehetünk gyermekeink fogainak egészséges fejlődéséért. Azzal, hogy gyakorlott gyermekfogszakorvoshoz fordulunk abban az esetben, ha fogászati problémára utaló jeleket fedezünk fel gyermekeinken.
Ismerje meg azokat a tüneteket, amikor Önnek is érdemes a lehető legrövidebb időn belül egy gyermekfogszakorvoshoz fordulnia.
A fogszuvasodás kialakulásának megelőzésére már a tejfogak esetében oda kell figyelnünk. Az egészséges tejfogak alapfeltétele annak, hogy a maradandó fogak is egészségesek legyenek. A tejfogak ápolása pedig már azok kibújásakor meg kell, hogy kezdődjön.
Ismerje meg azokat a szájápolási megoldásokat, amikkel megakadályozhatja a tejfogak szuvasodását.
A gyermekfogászat a fogorvoslás tudományán belül egy egészen sajátos elvárást támaszt fogorvossal szemben. Hiszen itt nem elég a szakmai felkészültség, ide egy hatalmas adag empátiára, a gyermekek feltétlen szeretetére és sok-sok nyugodt türelemre van szükség.
Ismerje meg azokat a módszereket, melyekkel gyermekfogszakorvosunk sikeresen kezeli kis pácienseinket a Móricz Dentalban.
A barázdazárás egy olyan egyszerű és fájdalommentes fogászati beavatkozás, amely megakadályozza az élelmiszer maradványok megtapadását a fogak felszínén lévő barázdákban. Ezzel megakadályozzák a fogak szuvasodásának kialakulását.
Tudjon meg többet erről a fogszuvasodást megakadályozó egyszerű eljárásról, hogy az Ön gyermekénél is elkerülhető legyen egy komolyabb fogászati kezelés.
A Móricz Dental nagy örömmel fogadja kis és ifjú pácienseit és minden olyan feltétellel rendelkezik, amely a kifogástalan ellátásukhoz feltétlenül szükséges. Elsősorban termesztésen egy kiváló gyermek fogszakorvos az, aki a legtöbbet teheti gyermekeinek ellátásáért. A rendelőben fellelhető modern technológia is sokat segít a kíméletes diagnózisban és kezelésekben.
Ismerje meg gyermekfogorvosunkat és a nyugalmat árasztó rendelői környezetet.
Egy olyan gyermek számára, akinek még nincsenek negatív tapasztalatai, sem egy fogorvosi rendelővel sem egy fogorvossal szemben, fontos, hogy először csak a fogászati környezettel ismertessük meg. Mindezt akkor, amikor nincs semmi baj a fogaikkal. A Móricz Dentalban azonban arra is fel vagyunk készülve, hogy ha tényleges kezeléseket kell végeznünk legkisebb pácienseink számára, akkor azt kíméletesen tegyünk meg.
Ismerje meg azokat a megoldásokat, melyekkel elkerülhetjük, hogy fogászati kezelés traumát okozzon gyermekeinknek
Egy megbízható gyermekfogorvos kiválasztása nehéz feladat. Kikérhetjük ismerős családok véleményét, de a legkisebb kockázatot mindenképpen az jelenti, ha személyesen ismerkedünk meg gyermekeink leendő kezelőorvosával és aztán saját véleményünkre hagyatkozva hozzuk meg a döntést.
Ezt Ön most egy telefonhívással megoldhatja. Hívja fel a +36 1 3611 222-es telefonszámot és kérjen időpontot gyermekfogszakorvoshoz. Hogy Önnek ne kelljen hétköznap rohannia gyermekével az iskolából vagy a külön foglalkozásokról, mi szombaton is örömmel állunk gyermeke rendelkezésére.
Ha eljön gyermekével a Móricz Dentalba egy gyermekfogászati vizsgálat során megismerheti a Doktornőt és a rendelői környezetet. Átfogó képet kaphat gyermeke fogainak állapotáról és arról, hogy szüksége van-e bármilyen fogászati kezelésre.
Várjuk Önt és gyermekét sok szeretettel és türelemmel.
A tejfogak szuvasodása a leggyakoribb probléma, amivel a gyermekfogászat területén találkozunk.
Ennek megelőzése érdekében a gyermekfogászat alapját képezi a gyermekek szájápolási nevelése, a helyes fogmosás megtanítása és a korai rendszeres ellenőrzés és a kezelések, amennyiben ez szükséges.
Annak érdekében, hogy gyermeke ezt idejében megtanulja, érdemes Önnek is megismernie a gyermekfogászat modern és kíméletes kezelési lehetőségeit.
Az általános iskolákban rendszeres kötelező fogászati szűrésen kell részt vennie a gyermekének, ami alól írásban kérhet felmentést, ha úgy érzi, hogy egy olyan gyermekfogorvosra szívesebben bízná gyermekét, akit már ismer. Azonban nagyon sok olyan fogászati probléma merülhet fel, melyre jóval korábban, óvodás korban vagy még azelőtt kell megoldást találni.
A gyermekfogászat elsősorban a megelőzésen alapul. Érdemes megfontolnia tehát, hogy a gyermekét akkor is elvigye évente legalább két alkalommal gyermekfogászati ellenőrzésre, ha semmilyen látható probléma nincs a fogazattal. Nem elegendő akkor elkezdeni a gyermekfogászati kezeléseket, amikor már a maradó fogak áttörtek, hiszen a tejfogakat is kezelni kell, ha azokkal probléma merül fel.
A tejfog kissé más felépítésű, más szerkezetű, mint a maradó fog. Ezek épségének megőrzése roppant fontos a gyermek egészsége szempontjából, ezért viszonylag gyakran, hozzávetőlegesen félévente érdemes gyermekfogászat ellenőrzésen megjelenni ebben a korban is.
A gyermekfogászat két leggyakoribb megelőző kezelése a lokális fluorid kezelés, valamint a barázdazárás.
Tudjon meg többet a barázdazárásról.
A tejfog kialakulása már magzatkorban megkezdődik, akkor jönnek létre a fogcsírák, melynek minősége nagymértékben függ a kismama táplálkozási szokásaitól és a bevitt vitamin és ásványi anyag mennyiségétől.
A korai tejfog eltávolítás a legvégső megoldás a gyermekfogászat területén, mivel a tejfog hiánya elősegíti a szomszédos fogak elmozdulását, ami később akadályozza a maradó fogak előtörését. Ebből következik, hogy a maradó fogak szabályossága nem lesz kielégítő, és a gyermek számára a gyermekfogászat másik kezelésére, a fogszabályozásra lesz majd szükség. Mindez megelőzhető, ha a tejfogak épen maradnak a fogváltásig. Ez alapos szájápolással és rendszeres gyermekfogászati ellenőrzéssel, valamint szükség esetén megelőző kezelésekkel érhető el.
A tejfog szuvasodása régebben nem kapott ekkora figyelmet, mint manapság, mivel a szülők többsége tévesen úgy gondolta, hogy a tejfog úgyis csak átmeneti, és előbb-utóbb kiesik, ezért nem kell törődni azok egészségével. Ez azonban egy rossz irányba mutató hozzáállás, mert a szuvas tejfog egyrészt fájdalmat okoz gyermeke számára, másrészt, a korai kihullása módosítja az áttörő maradó fogak helyzetét.
Ezért is nagyon fontos a gyermekfogászat rendszeres látogatása, hogy a szuvasodás még időben kezelésre kerüljön és ne kelljen túl korán eltávolítani a tejfogat. Az sem utolsó szempont, hogy a szuvas tejfogak közvetlenül érintkezhetnek a már előtört maradó fogakkal, így a szuvasodás átterjedhet az ép fogakra, ami azután újabb gyermekfogászati kezelést tesz szükségessé.
A leggyakoribb probléma a gyermekeknél a cirkuláris szuvasodás, amikor a szuvasodás az íny mellett kezdődik. Általában frontfogakra jellemző és nagyon kellemetlen, mert a fogak helyén csak fekete csonkok maradnak, ami azután már gyermekfogászati kezeléssel sem orvosolható. Ennek következményeként a maradó fogak előtöréséig gyermeke akadályoztatva van az étkezésben és a beszédben egyaránt.
Ezt általában a cukros üdítők okozzák, melyet a gyermek cumisüvegből iszik és általában azzal alszik el. Ezekre a rossz szokásokra külön felhívjuk az Ön szíves figyelmét a gyermekfogászati ellenőrzések alkalmával. Ezekről a szokásokról érdemes korán leszoktatni a gyermekeket.
A gyermekfogászati konzultációk alkalmával Ön olyan gyakorlati megelőző tanácsokat kap a Móricz Dentalban, melyek betartásával a gyermekek fogai hosszú távon egészségesen tarthatók.
A szájhigiéniai tanácsadás témakörbe tartozik:
Jöjjön el a Móricz Dentalba és hozza el gyermekét gyermekfogorvosunk rendelésére egy kötetlen és jó hangulatú beszélgetésre, akár egy szombati napon.
Ismertesse meg gyermekét a fogászati rendelők hangulatával, hogy ne alakuljon ki benne félelemérzet, ami megnehezítheti a későbbi kezeléseket.
Ismerje meg Ön is doktornőt és döntse el személyes benyomásai alapján, hogy gyermeke a megfelelő kezekben van-e.
Gyermekfogászati konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon tud időpontot kérni vagy egyszerűen online!
Ismerje meg a fogkorona típusok előnyeit és válassza az Önnek megfelelőt! A Móricz Dental modern technológiával és szakértelemmel segít visszanyerni mosolyát!
Tovább olvasomSzájsebész magánrendelés a Móricz Dental Fogászaton: korszerű technológia, fájdalommentes kezelések, altatásos lehetőség és empatikus szakértői csapat várja!
Tovább olvasomIsmerje meg az ultrahangos fogkő leszedés előnyeit! Gyors, fájdalommentes kezelés a tiszta és egészséges fogakért a Móricz Dentálban. Foglaljon időpontot most!
Tovább olvasomProfesszionális dentálhigiéniai kezelések a Móricz Dentalban: egészségesebb, tisztább fogak, friss lehelet. Foglaljon időpontot még ma a ragyogó mosolyért!
Tovább olvasomFehér fogtömés a Móricz Dentalban: esztétikus, tartós megoldás fogszuvasodásra és letört fogakra. Foglaljon időpontot a természetes és szép mosolyért!
Tovább olvasom