Fogtömés árak | Móricz Dental Fogászat

Fogtömés árak

Lyukas foggal, fogszuvasodással küzd? Segítünk fogait újra egészségessé varázsolni a Móricz Dental rendelőjében. Tudjon meg többet: esztétikai fogtömések, fogtömés árak, fogtömés Budapesten! 

Fogtömés árak

Fogtömés árak: Miért lehet szükséges a fogtömés? 

A fogszuvasodás és a lyukas fogak a magyar felnőttek igen nagy százalékát érinti, így a fogtömés az egyik leggyakrabban alkalmazott fogászati kezelés napjainkban. A fogszuvasodás elsősorban a nem megfelelő szájhigiénia következményeképpen alakulhat ki, azonban genetikai hajlam, vagy a túlzásba vitt cukor-, feldolgozott élelmiszer fogyasztás is okozhatja. Annak érdekében, hogy a lyukas fogakat, és a fogszuvasodást megfelelően kezelhessük, elsősorban a háttérben álló okot kell megállapítani, majd ezután tudunk egy hatékony kezelést felállítani. A fogak felszínén keletkezett lyukak megszüntetéséhez fogtömést alkalmazunk, ezzel megvédve a fog belsejét a baktériumoktól. A fogtömés árak sok mindentől függhetnek, hiszen nem mindegy milyen anyaggal dolgozunk, valamint, hogy milyen mértékű a fogszuvasodás. 

Fogtömés árak: Milyen szolgáltatásokat foglal magába?

A fogtömés árak rendelőnkben nem csak a kiválasztott anyag árát tartalmazzák, hanem ennél sokkal többet. Célunk árainkat úgy összeállítani, hogy Ön minőségi fogászati kezelésben részesüljön, amely nem csak az anyagra, de magára az ellátásra is értendő. A fogtömés árak tehát budapesti rendelőnkben az alábbi szolgáltatásokat is tartalmazzák: 

  • Digitális diagnosztika
  • Probléma feltárása
  • Kezelési terv készítés
  • Tömés elkészítése
  • Rágófelöletek kialakítása

Fogtömés árak: Mit kap még a pénzéért?

A Móricz Dental Fogászatán áraink, így a fogtömés árak nem csak különböző szolgáltatásokat foglalnak magukba, hanem azt a felkészült, szakmailag is elismert fogorvos csapatot, akik segítenek Önnek végig csinálni fogászati kezelését úgy, hogy ne legyen félelemérzete. A fogtömés árak továbbá tartalmazzák az emberi szervezetet kímélő digitális diagnosztikai eljárásokat, az európai minőségű tömőanyagok használatát és a garanciát, amelyet 1 évig vállalunk fogtöméseinkre. Így bármilyen mellékhatás, probléma esetén garanciálisan megjavítjuk, vagy kicseréljük fogtömését. 

Hogyan alakítjuk ki a megfizethető fogtömés árakat?

Rendelőnkben személyre szabott árakkal dolgozunk, hiszen minden eset más és több szempontot is figyelembe kell vennünk a páciens kezelése során. Ezért rendkívül fontos, hogy a fogtömés árak kikalkulálása előtt, részt vegyen egy személyes fogászati konzultáción, ahol megállapítjuk fogai állapotát. A fogszuvasodás mértéke, a lyukas fogak száma, állapota egyaránt meghatározó tényező a fogtömés árak kialakítása során, ahogyan az is, hogy milyen anyaggal tömjük a fogat és mennyi idő lesz az eljárás. 
Jöjjön el rendelőnkbe fogászati konzultációra, ahol megállapíthatjuk a fogszuvasodás pontos okát és elkészíthetjük Önnek személyre szabott kezelési tervét, részletes fogtömés árakkal! 

Kérjen időpontot most a +36 1 3611 222-es telefonszámon vagy egyszerűen online űrlapunk segítségével! 

Fogtömés árak a Móricz Dentalban:

Fognyaki tömés 26.000 Ft
Frontfog tömés 39.000 Ft
Premoláris (kisörlő) fog tömése 1 felszínen 29.000 Ft
Premoláris (kisörlő) fog tömése több felszínen 37.000 Ft
Moláris (nagyörlő) fog tömése 1 felszínen 36.000 Ft
Moláris (nagyörlő) fog tömése több felszínen 37.000 Ft
Élpótlás 49.000 Ft

Ha szeretne részletesen tájékozódni további fogtömés árakról vagy teljes árlistánkról, kattintson Árainkra

Amennyiben pedig egyedi áraink érdeklik, az Ön problémájára szabva, keresse fel rendelőnket és kérjen időpontot most

Rólunk mondták

Pácienseink véleménye

Cs. Barbara
Számomra abszolút pozitív tapasztalat volt. Az időpontkérés egyszerű és gyors volt; egy bölcsességfog eltávolításra e hét elején. A konzultáció és a műtét során Dr. Schandl András doktort és kedves kolléganőjét kaptam, akikről csak jókat mondhatok. A műtétre érkezéskor minden elő volt készítve, a csapat gyorsan, precízen, harmonikusan dolgozott, semmi félnivalóm nem volt. Kedvesek és türelmesek voltak, mint amatőr beteg, számomra professzionalitás érződött. A szükséges gyógyszereket szó nélkül felírták és további instrukciókkal láttak el. Utólagos problémát sem tapasztaltam. Melegen ajánlom a rendelőt és a továbbiakban is vissza fogok látogatni.
Gyarmathi Medárd (28)informatikus
Én Simó Anett Doktornő visszatérő betege vagyok. Szeretnék köszönetet mondani neki és az egész csapatnak. Hihetetlen alapossággal, hozzáértéssel, kedvességgel, precizitással dolgoznak. Nekem a végeredmény számít és azzal ezidáig még minden alkalommal meg voltam elégedve. A kezelt fogaim az óta is rendben vannak.
N. P. Róbert
Tisztelt Móricz Dentál! Kedves Szolnoki Szilvia Doktornő! Ezúton szeretnénk megköszönni a fiam ma esti soron kívüli fogtömése során a kedvességét, a kiváló munkáját. Külön köszönjük, hogy a késői időpont ellenére soron kívül tetszett fogadni. A fiam nagyon nehezen szánta rá magát, de az Ön kedvessége, aranyos tájékoztatása annyira lenyűgözte, hogy gond nélkül sikerült megoldani a kezdetben kisebbnek tűnő lyuk betömését. Sőt, hazafelé már a rendszeres fogászati ellenőrzést is sikerült átbeszéltünk.
Sebők Bence (32)gyengeáramú szerelő
Végtelen félelmet érzek, ha csak a fogorvosra gondolok. De hála Dr. Gyuricza Péternek ez elmúlni látszik. Úgy kikapta a bölcsességfogamat, hogy gondolkodni sem volt időm. Nem azt mondom, hogy örömünnep volt, de sokkal rosszabbra számítottam. Köszönöm. Ez így sokkal jobb, hogy nem rettegek. Ha kell, a Móricz Dentalba fogok fogorvoshoz járni.
Gergely Taksony (24)joghallgató
Köszönettel tartozom Dr. Vécsey Zsombornak és kedves asszisztensének, a gyors és fájdalommentes bölcsességfog eltávolításért, és együtt érző türelmükért.
Hajnal Aranka (37)Biztonsági szakember
Azoknak ajánlom a Móricz Dentalt, akik a fogászati kezeléseket (hozzám hasonlóan) hajlamosak halogatni, hogy merjenek időpontot kérni és azon meg is jelenni. Egyszerre 2 bölcsességfogam lett kiműtve, ami valóban fájdalommentes volt, és utána levő napokban is csak kellemetlen érzéseim voltak, de fájdalmam nem. Bár nagyon alacsony a fájdalomküszöböm, mégsem volt szükségem gyógyszerre.
B. István
Tisztelt Fogászat! Kedves Doktor úr! Makra Imre doktor úrnál voltam bölcsességfog gyökérkezelésen. Csak vissza szeretném jelezni, hogy a gyökérkezelés tökéletesen sikerült, az előrejelzett várható fogfájás nagyon enyhe és rövid idejű volt. Most már minden tökéletesen működik. Köszönetemet szeretném kifejezni a Doktor úrnak a fogam megmentéséért tett erőfeszítésért (korábban más fogászatok orvosai nem akartak ezzel a fogammal foglalkozni, az egyszerűbb módszert, a foghúzást javasolták.) Kérem juttassák el köszönetemet Makra Doktor Úrnak.
Szigety Bálint (54)gyógyszerész
Én Kalmár Gabriella visszatérő páciense vagyok. Azért szeretek hozzá járni, mert hihetetlen precíz és türelmes munkát végez, mindamellett nagyon betegbarát. Két bölcsességfog eltávolításon is túl vagyunk és egyáltalán nem volt olyan kellemetlen, mint amilyen a híre.
Kovács Imola (32)technológus
A tegnapi este hirtelen belehasított a fájdalom a fogamba, de úgy, hogy ilyen fájdalmat én még nem éreztem. Felhívtam a Móricz Dentalt és Dr. Gyuricza Péterhez kerültem, aki türelmesen, minden hisztimet elviselve kezelt. Kihúzta a jobb felső bölcsességfogamat, úgy, hogy nem éreztem fájdalmat, sőt, még ma sem. Minden kérdésemre válaszolt, még a kihúzott fogamat is megkaptam. Összességében tehát csak jót tudok mondani.  Kedvesek voltak az asszisztensek és gyorsan segítettek.
G. Ferenc (77)nyugdíjas; okl.villamosmérnök
Dr. Vécsey Zsombor és Csongrádi Renáta részére Tisztelt doktor úr és Renike! A sors szeszélye folytán - valamint a recepciós lányok döntésének következtében - Önökhöz kerültem az alsó fogsorom implantátumos beültetésének elvégzésére. Ezúton szeretném MEGKÖSZÖNNI munkájukat. Udvarias, precíz, összehangolt tevékenységükkel nagy szimpátiát váltottak ki belőlem - amikor szükséges volt mindig örömmel mentem a kezelésekre. A doktor úr tájékoztatása, munkavégzése KIVÁLÓ volt! Mellette érezni lehetett az asszisztense és doktor úr közötti maximális összeszokottságot, szinkronitást. Jószerével szó nélkül történt a kezelés közbeni együttműködésük. Persze nem lehet elfelejteni Renike állandóan bájos mosolygó arcát, segítőkész tanácsait sem. Munkájuk eredményeképpen ma már kiválóan sikerült fogsoromnak köszönhetően minőségileg megváltozott - majdnem teljes - életet élek! HÁLÁS KÖSZÖNETEM KIVÁLÓ MUNKÁJUKÉRT ! Jó egészséget,szerencsés életet kívánok,maradok tisztelettel : G. Ferenc Ui.: természetesen az ismeretlenég homályában dolgozó technikusgárdának is köszönet a kivitelezési munkájukért!!!
F.P. Éva
Fantasztikusan igényes hely, nagyon kedves, emberekkel és hozzáértő Orvosokkal. Én Dr. Gábor Anitához járok, akiről csak és kizárólag szuperlatíviszokban tudok beszélni. Úgy szakmailag, mint emberileg! Ha valakinek fogágybetegsége van és Hozzá megy, akkor a legjobb kezekben lesz!

Biztonságos fogászati ellátások

Gyors és professzionális fogászati segítség. Kérjük, adja meg elérhetőségét, visszahívjuk!

Hasznos cikkek

A rossz fogak helyreállítása I Móricz Dental Fogászat

A rossz fogak helyreállítása: miért fontos és hogyan segíthet a Móricz Dental?

Fogaink egészsége nem csupán az esztétikai megjelenésünkre van hatással, hanem az egész szervezet működésére is. A rossz fogak helyreállítása kiemelt szerepet játszik a mindennapi életminőség javításában. A Móricz Dental fogászati rendelő fogászati specialistái nagy precizitással és korszerű technológiával végzik a rossz fogak helyreállítását.

Tovább olvasom
Dentalhigiénia Budapest | Móricz Dental Fogászat Esztétikai és Implantációs Központ

Dentalhigiénia Budapest: a leghatékonyabb fogkő eltávolítás

Dentalhigiénia Budapesten a Móricz Dental Fogászaton: a leghatékonyabb eljárások, legmodernebb eszközök, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező specialisták, barátságos asszisztensek várják Önt! Gondoskodunk fogai egészségéről és szépségéről!
A dentálhigiénia nem csupán egy orvosi kifejezés, hanem az Ön egészségének és jó közérzetének alapköve. A dentalhigiénia Budapest szerte kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a fővárosban a modern technológiák és szakértő higiénikusok révén a fogászati ellátások széles skáláját kínálják. Lássuk, mi is a dentálhigiéniai kezelések lényege, és miért kell azt komolyan venni.

Tovább olvasom
Kusza fogak | Móricz Dental Fogászat Esztétikai és Implantációs Központ

Kusza fogak – kialakulástól a hatékony kezelésig

Kusza fogakkal küzd? Esztétikailag zavarják, esetleg már rágási nehézségeket, beszédproblémákat is okoztak? A kusza fogak számtalan gondot okozhatnak a mindennapi életben, de szerencsére van megoldás. A Móricz Dental Fogászaton ismerjük a legjobb eljárásokat kusza fogak kezelésére!

Tovább olvasom
A fogzománc helyreállítása | Móricz Dental Fogászat

A fogzománc helyreállítása – tudnivalók, legjobb kezelés

A fogzománc sérülése és helyreállítása a Móricz Dental klinika egyik fő szakterülete. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a fogak egészsége, amiben kulcsfontosságú szerepet játszik a fogzománc épségének megőrzése a fogak védelmében. Tudjon meg többet a fogzománc helyreállításáról, sérüléseiről, fontos szerepéről és ápolásáról.  

Tovább olvasom
Fogászati kezelés fájdalommentesen I Móricz Dental Fogászat

Fogászati kezelés fájdalommentesen a Móricz Dentalnál

Fogászati kezelés fájdalommentesen? A modern orvostudománynak köszönhetően már Önnek sem kell rettegnie a fogászati kezelésektől, ha olyan fogászatot választ, ahol a legmodernebb, fájdalommentes eljárásokat alkalmazzák!

Tovább olvasom

Rólunk mondták