A fogszuvasodás kialakulása egy - nyugodtan mondhatjuk - igazi népbetegség, melyet azok a baktériumok okoznak, melyek a szénhidrát lebontása közben savat termelnek. Ez a sav károsítja a fogzománcot és így jön létre a fogszuvasodás
A fogszuvasodás kialakulása ép fogágy esetében általában a fogak érintkezési pontjánál kezdődik el. Ez a káros folyamat kezelés nélkül azonban tovább folytatódik és a fogíny visszahúzódása révén a fogszuvasodás akár az íny alatti részre is kiterjed. A probléma azonban könnyen orvosolható, hiszen a szuvas rész eltávolítása és a rendelőnkben készülő esztétikus fogtömés megakadályozza a tovább romlást és ezáltal a káros folyamatok is megállíthatók.
A fogszuvasodás kialakulása a kezdeti stádiumban nem okoz tüneteket. Ha nem figyelünk oda az apró részletekre (érzékenység kialakulása, apró elszíneződés a fog felszínén), akkor már csak egy előrehaladott állapotban jövünk rá, hogy miért kezdett el fájni a fogunk.
A fogszuvasodás kialakulása sok esetben megtévesztő, mert bár lehet, hogy a felszínen csak egy apró lyuk látható, az alatt azonban - a mélyben - akár egy nagy kiterjedésű szuvasodás is lehet.
A fogszuvasodás kialakulásában igen nagy szerepe van a táplálkozásnak, hiszen a táplálék biztosítja a szájüregben lévő baktériumok életfeltételeit.
A tápanyag minősége, mennyisége és fizikai tulajdonságai egyaránt befolyásolják a fogszuvasodás kialakulását. A szénhidrátok erős hatást gyakorolnak erre a folyamatra, ezek közül is a répacukor és a fehér pékáruk fogyasztása a legveszélyesebb. Ezzel ellentétben, a megfelelő mennyiségű fehérje fogyasztása ellenállóvá teszi a fogakat a fogszuvasodással szemben, ezért ezek fogyasztása javasolt.
A megfelelő mennyiségű vitamin befolyásolja a fogak fejlődését, az ásványi sók pedig nagy szerepet játszanak a szöveti anyagcserében, melyek a fogak előtörése után is érvényesülnek. Fogak tekintetében legfontosabb ásványi anyag a kalcium és a foszfor.
Az időtényező is meghatározó lehet a fogszuvasodás kialakulásában, ezért a szénhidrátok fogyasztását követően (legalább fél órával utána), főként az édességek után nélkülözhetetlen a fogmosás. Megfelelő szájápolás révén a fogszuvasodás megelőzhető, de a már kialakult fogszuvasodást mindenképpen töméssel kell kezelni.
A fogszuvasodás esetében az időnek van a legnagyobb jelentősége. Minél korábban fedezzük fel magunkon a fogszuvasodás első jeleit annál nagyobb az esélyünk arra, hogy azt még a kezdeti stádiumban elkapjuk és megakadályozzuk a komolyabb, fájdalommal együtt járó problémák kialakulását.
A rendszeres kontrollvizsgálatok is sokat segítenek a fogszuvasodás kialakulásának megakadályozásában.
Menjen biztosra és ne hagyja, hogy utolérje a legkellemetlenebb fogfájdalom. Jöjjön el a Móricz Dentalba egy szuvasodás kontrollvizsgálatra és előzze meg a komolyabb fogászati problémák kialakulását.
Időpontot a +36 1 36 11 222-es telefonszámon kérhet vagy egyszerűen online.
A Móricz Dental rendelői fogfehérítés segítségével Önnek is több árnyalattal fehérebbek lehetnek a fogai, káros hatások nélkül. Ne kockáztasson, válassza a leghatékonyabb, és egyben legbiztonságosabb megoldást, döntsön a rendelői fogfehérítés mellett!
Tovább olvasomA fogbeültetés mennyi idő, mennyire fájdalmas, hogyan történik pontosan? Megválaszoljuk a fogbeültetéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket!
Tovább olvasomAz egészséges és teljes mosoly nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem az általános egészség és jólét szempontjából is kulcsfontosságú. A hiányzó fogak nemcsak az önbizalmat érinthetik, hanem a rágási és beszédképességet is befolyásolhatják, ami táplálkozási és kommunikációs problémákhoz vezethet. Ebben a helyzetben a fogpótlás fogászati híddal kiváló megoldást kínál, amely egy időtálló és megbízható módszer a hiányzó fogak pótlására.
Tovább olvasomÖn is tapasztalt már piros foltokat a fogkeféjén, vagy a mosdókagylóban fogmosás után? Kétségbeesett, hogy valami probléma van a fogaival? Érdekli, miért alakul ki az ínyvérzés fogmosáskor, mennyire normális, hogyan lehet kezelni? Cikkünkben választ adunk ezekre a kérdésekre!
Tovább olvasomA Móricz Dental Fogászaton garantáltan megtalálja a legjobb fogimplantátumot, ami stabil, tartós, minőségi, és nem mellesleg esztétikus. Budapest egyik legjobb fogászatán természetes, hogy csakis minőségi alapanyagokkal, fájdalommentes beavatkozásokkal, és magas szakértelemmel találkozhat!
Tovább olvasom