A fogszuvasodás sajnos igen gyakori a magyar fiatal és felnőt lakosság körében. Ahhoz, hogy elkerüljük a fogszuvasodást, lényeges szempont a megfelelő szájhigiénia fenntartása, azonban további hasznos lépéseket is tehetünk a fogszuvasodás elkerülése érdekében. Összeállítottuk a Móricz Dental szakértői csapatának véleményét a fogszuvasodás elleni sikeres küzdelemhez.
A fogszuvasodás kialakulása a legtöbb esetben a nem megfelelő szájhigiénia. A túlzott cukor és feldolgozott élelmiszer fogyasztása fokozhatja a fogszuvasodás kialakulásának kockázatát.
Mit tehetünk otthonunkban, hogy elkerüljük ezt a fogászati problémát? A legfontosabb, hogy fokozottan ügyeljünk az otthoni helyes szájápolásra, amely nem csak a hatékony fogmosást, de a fogselyem és a fogköztisztító kefe, valamint az antibakteriális szájvíz használatát is magába foglalja. A fogak közé szorult és el nem távolított ételmaradékok és lepedékek kikezdhetik a fog felszínét, amely következtében apró lyukak keletkeznek a fog felületén. Ha nem cselekszünk aktívan a fogszuvasodás ellen, akkor annak súlyosabb szövődményei is lehetnek, köztük akár a fogbélgyulladás vagy a fog elvesztése.
Ha már kialakult a fogszuvasodás, akkor azt sajnos otthoni fogápolással és házi praktikákkal nem kezelhetjük sikeresen, így fontos szakszerű segítségért fogorvoshoz fordulni. Kérjen időpontot most a +36 1 3611 222-es telefonszámon vagy egyszerűen online!
A legkönnyebb megelőzési módszer a fogszuvasodás ellen, ha félévente eljárunk fogászati kontrollvizsgálatra és dentálhigiéniai kezelésre, ami során szakszerűen eltávolítják a felhalmozódott fogkövet és a lepedékeket a fogakról. Ezzel megelőzve nem csak a fogszuvasodást, de számos más fogbetegséges és fogászati problémát is.
A fogszuvasodás tünetei között legtöbb esetben a fogérzékenység jelentkezik a leggyakrabban. Fogérzékenységet általában a hideg/meleg ételek vagy italok fogyasztásakor, fogmosáskor tapasztalhatnak a fogszuvasodásban szenvedők. Emellett a fogakon apró lyukak, fogszín elváltozások látszódhatnak, valamint esetenként éles fájdalom is felléphet. Ha a fenti tünetek valamelyikét tapasztalja, érdemes azonnal fogorvosainkhoz fordulnia, hiszen ezzel megakadályozhatjuk a szuvasodás átterjedését a szomszédos fogakra, valamint azt, hogy elérje a gyökércsatornát. Amennyiben a szuvasodás mértéke előrehaladott állapotban van, és elérte a fog gyökerét, a szuvasodás kezeléséhez már gyökérkezelésre is szükség lehet, vagy pedig a fog eltávolítására. A legjobb, ha már az első tünet jelentkezésekor időpontot kér rendelőnkbe, hogy mielőbb kezelhessük a problémát!
A fogszuvasodás elleni kezelést attól függően végezzük el, hogy a fogszuvasodás milyen mértékű. Ha a fog felszínén keletkezett szuvasodás kis méretű, általában elegendő fogtömést vagy esztétikus betétet alkalmazni. A nagyobb szuvasodás kezeléséhez betétet, fémkerámia- vagy cirkon fogkoronát alkalmazunk, vagy direkt restaurációval hozzuk helyre a fog felszínét. Ha pedig a foggyökérhez is eljutott a fogszuvasodás, akkor mikroszkópos gyökérkezeléssel próbáljuk a fogat megmenteni a kihúzástól. Természetesen bármilyen mértékű a fogszuvasodás, előzetesen egy alapos fogászati diagnosztikát, szűrővizsgálatot végzünk el. Ezután egy dentálhigiéniai kezelés következik, amellyel eltávolítjuk a fogkövet. Fogszakorvosunk pedig a kezelés alkalmával a szuvas részeket eltávolítja a fog felszínéről és elkészíti az Ön által választott fogpótlást.
Ha Ön is szeretne tenni a fogszuvasodás ellen, akár megelőzés céljából, akár annak kezelése érdekében, jöjjön el a Móricz Dental rendelőjébe. Személyes konzultációnk alkalmával megvizsgáljuk fogai állapotát és a szuvasodás kiterjedésének mértékét, majd felállítjuk az ideális kezelési tervet, ahol megismerti a kezelés részleteit és annak árát is.
Kérjen időpontot most a +36 1 3611 222-es telefonszámon vagy egyszerűen online!
A Móricz Dental rendelői fogfehérítés segítségével Önnek is több árnyalattal fehérebbek lehetnek a fogai, káros hatások nélkül. Ne kockáztasson, válassza a leghatékonyabb, és egyben legbiztonságosabb megoldást, döntsön a rendelői fogfehérítés mellett!
Tovább olvasomA fogbeültetés mennyi idő, mennyire fájdalmas, hogyan történik pontosan? Megválaszoljuk a fogbeültetéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket!
Tovább olvasomAz egészséges és teljes mosoly nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem az általános egészség és jólét szempontjából is kulcsfontosságú. A hiányzó fogak nemcsak az önbizalmat érinthetik, hanem a rágási és beszédképességet is befolyásolhatják, ami táplálkozási és kommunikációs problémákhoz vezethet. Ebben a helyzetben a fogpótlás fogászati híddal kiváló megoldást kínál, amely egy időtálló és megbízható módszer a hiányzó fogak pótlására.
Tovább olvasomÖn is tapasztalt már piros foltokat a fogkeféjén, vagy a mosdókagylóban fogmosás után? Kétségbeesett, hogy valami probléma van a fogaival? Érdekli, miért alakul ki az ínyvérzés fogmosáskor, mennyire normális, hogyan lehet kezelni? Cikkünkben választ adunk ezekre a kérdésekre!
Tovább olvasomA Móricz Dental Fogászaton garantáltan megtalálja a legjobb fogimplantátumot, ami stabil, tartós, minőségi, és nem mellesleg esztétikus. Budapest egyik legjobb fogászatán természetes, hogy csakis minőségi alapanyagokkal, fájdalommentes beavatkozásokkal, és magas szakértelemmel találkozhat!
Tovább olvasom