Milyen fogbeültetés árakra számíthat 2021-ben? Mi mindent tartalmaz árajánlatunk és a kezelési terv a Móricz Dental rendelőjében? Összefoglaltuk Önnek a lehető legrészletesebben, hogy minden információ birtokában legyen, mielőtt bejelentkezik szakértő fogorvosainkhoz!
A fogbeültetés árak több tényezőtől függenek, így egy általános árat nehéz előre meghatározni. Azonban egy személyes konzultáció alkalmával Ön pontos tájékoztatást kap az árakról.
A fogbeültetés árait az Ön fogainak, ínyének állapotától, a hiányzó fogak számától, és a kiválasztott fogimplantátum típusától függően állapítjuk meg egy árajánlatban, melyet egyedileg készítünk el minden páciensünk számára.
A fogbeültetés árak tehát több tényezőből adódnak össze, így tartalmazzák magát a az implantátumot, az előzetes vizsgálatokat, a beültetés előkészítését, valamint magát a műtétet egyaránt.
Az egyik legfontosabb szempont a fogbeültetés árak meghatározása során, felmérni az Ön fogainak és csontállományának az állapotát, majd ezek alapján felállítani a diagnózist. A fogászati szűrővizsgálatok és a diagnózis árait azonban szintén bele kell kalkulálnunk a fogbeültetés árakba is, hiszen az előzetes vizsgálatok elengedhetetlenek a fogbeültetés sikeressége érdekében.
A diagnózis pedig a következőket foglalja magába:
Miután minden fogászati vizsgálat elkészült és a diagnózist felállítottuk, fontos, hogy fogait és a száj egészét felkészíthessük a fogbeültetésre. Ehhez elengedhetetlen az alapos szájhigiénia, hiszen a fogbeültetés rendkívüli odafigyelést igényel, annak érdekében, hogy elkerülhessük az esetleges gyulladásokat, fertőzéseket.
Előkészítő folyamatunk ára az alábbi szolgáltatásokat foglalja magába:
Hosszú ideje fellépő foghiány esetén az állkapocs csontja a hiányzó foggyökérnél sorvadásnak indulhat, így a fogbeültetést biztonságos módon és sikeresen nem végezhető el. Amennyiben a foghiány már régóta fennáll, sok esetben szükséges lehet egy csontpótló beavatkozásra is. Ez természetesen már a fogászati szűrővizsgálatok során kiderül és ennek megfelelően állítjuk fel a diagnózist, valamint az Ön kezelési tervét. A csontpótlás tehát egy kiegészítő eljárása lehet a fogbeültetés áraknak, amelyet minden esetben előre megbeszélünk Önnel.
A fogbeültetés árak tehát a következő szolgáltatásokat is magukban foglalják, amennyiben csontpótlásra is szükség van:
Miután minden előkészület megtörtént és Ön készen áll a fogimplantátumok beültetésére, akkor a következő lépés maga a fogbeültetés műtét. A műtét menete és a fogbeültetés árak itt legfőképpen attól függenek, hogy pontosan hány darab és milyen méretű implantátum beültetésére van szükség, valamint, hogy Ön melyik típusú implantátum mellett dönt.
A fogbeültetés műtét ára tehát a következőket minden esetben magába foglalja:
A titán implantátumok behelyezése után a fogbeültetés még teljes egészében nem ért véget, hiszen most következik a leghosszabb folyamat, vagyis a gyógyulási idő. Természetesen a Móricz Dental fogászatán erre is nagy gondot fordítunk és a fogbeültetés árak minden esetben tartalmazzák a kontrollvizsgálatokat. A gyógyulási periódust követően azonban még az implantátumok felépítményének berakása is hátra van. A fogbeültetés műtét után az alábbiakat tartalmazzák az áraink:
A fent leírtak segítenek tájékozódni Önnek, hogy mennyi mindent figyelembe veszünk a fogbeültetés árak kalkulációja során. Előre meghatározni a pontos összeget nehéz feladat. Erre akkor van lehetőségünk, ha eljön rendelőnkbe egy személyes fogimplantációs konzultációra.
A Móricz Dental Fogászatán segítünk Önnek elérni újra álmai mosolyát! Amennyiben eljön konzultációnkra szakértő fogorvosaink felállítanak egy részletes kezelési tervet, mely tartalmaz egy árajánlatot is, amiben minden költség egyértelműen kiderül.
Kérjen időpontot rendelőnkbe most személyre szabott implantációs konzultációra a +36 1 3611 222-es telefonszámon, vagy online az alábbi űrlapunkon!
Fogaink egészsége nem csupán az esztétikai megjelenésünkre van hatással, hanem az egész szervezet működésére is. A rossz fogak helyreállítása kiemelt szerepet játszik a mindennapi életminőség javításában. A Móricz Dental fogászati rendelő fogászati specialistái nagy precizitással és korszerű technológiával végzik a rossz fogak helyreállítását.
Tovább olvasomDentalhigiénia Budapesten a Móricz Dental Fogászaton: a leghatékonyabb eljárások, legmodernebb eszközök, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező specialisták, barátságos asszisztensek várják Önt! Gondoskodunk fogai egészségéről és szépségéről!
A dentálhigiénia nem csupán egy orvosi kifejezés, hanem az Ön egészségének és jó közérzetének alapköve. A dentalhigiénia Budapest szerte kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a fővárosban a modern technológiák és szakértő higiénikusok révén a fogászati ellátások széles skáláját kínálják. Lássuk, mi is a dentálhigiéniai kezelések lényege, és miért kell azt komolyan venni.
Kusza fogakkal küzd? Esztétikailag zavarják, esetleg már rágási nehézségeket, beszédproblémákat is okoztak? A kusza fogak számtalan gondot okozhatnak a mindennapi életben, de szerencsére van megoldás. A Móricz Dental Fogászaton ismerjük a legjobb eljárásokat kusza fogak kezelésére!
Tovább olvasomA fogzománc sérülése és helyreállítása a Móricz Dental klinika egyik fő szakterülete. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a fogak egészsége, amiben kulcsfontosságú szerepet játszik a fogzománc épségének megőrzése a fogak védelmében. Tudjon meg többet a fogzománc helyreállításáról, sérüléseiről, fontos szerepéről és ápolásáról.
Tovább olvasomFogászati kezelés fájdalommentesen? A modern orvostudománynak köszönhetően már Önnek sem kell rettegnie a fogászati kezelésektől, ha olyan fogászatot választ, ahol a legmodernebb, fájdalommentes eljárásokat alkalmazzák!
Tovább olvasom