Felnőttkori fogszabályozás elérhető a Fogászatunkon, így a korszerű készülékeknek köszönhetően kivitelezhető felnőtt korban is, többféle fogászati technikával.
Még napjainkban is él az a tévhit, hogy a fogszabályozás csak gyermekkorban kivitelezhető, holott a ma elérhető fejlett technológia lehetőséget teremt, hogy Ön is élvezze a felnőttkori fogszabályozás minden előnyét.
Ebben a korban azonban az álkapocs és a teljes fogazat már kifejlődött állapotban van, ezért más készülékre van szükség, mint a gyermekeknél. A fogszabályozás felnőtt korban több időt vesz igénybe, mint gyerekkorban. Kicsit több türelemre van szükség a megfelelő eredmény eléréséhez.
A felnőttkori fogszabályozás után nem csak az esztétikai élmény lesz sokkal jobb, de szabályos fogakkal a beszéd is tisztábbá válik, az étkezés könnyedebb és egészségesebb lesz, valamint a fogak kevésbé hajlamosak majd a szuvasodásra, mivel a szabályos fogazatot sokkal könnyebb tisztán tartani. A fogszabályozás után minden tekintetben javul az életminőség, ezért felnőttkorban sem kell lemondani róla, ha gyermekkorban nem volt rá lehetőség.
A fogszabályozó készülék ma már nem egy takargatni való kellemetlen jelenség, melyet szégyellnünk kell, hanem az egészségtudatosság és a jól ápoltság szimbóluma.
A felnőttkori fogszabályozás bővülő népszerűségének az az oka, hogy a környezetünk velünk szemben támasztott elvárása egyre nagyobb hangsúlyt fektet az igényes mosolyra.
A fogszabályozás sok esetben nem csak esztétikai, hanem funkcionális problémák meggyógyításához is nélkülözhetetlen:
A felnőttkori fogszabályozás tudományának fejlődése nem csak az orvos-szakmai szempontokra helyezte a hangsúlyt, hanem a fogszabályozó készülék esztétikus megjelenése is jelentős mértékben fejlődött az elmúlt években. Egyre elterjedtebbek az esztétikus fogszabályozó készülékek, melyek szinte észrevehetetlenné teszik, hagy Ön fogszabályozót visel.
Megjelentek továbbá a kíméletes és modern, úgynevezett önligírozó fogszabályozó készülékek is, melyek használatával lerövidült a kezelési idő.
Ezek számtalan előnnyel járnak:
A felnőttkori fogszabályozás a Móricz Dentalban egy megszokott és nagyon fejlett kultúrával rendelkező megoldás arra, hogy fogai funkcionálisan optimális teljesítményt nyújtsanak és szépek, rendezettek, szabályosak legyenek.
A sikeres felnőttkori fogszabályozásnak nem csak anatómiai haszna van az Ön számára. Komoly lélektani hatása is van. Magabiztossága nő és sokkal gyakrabban mer majd mosolyogni. Ezek a tulajdonságok nem csak az üzleti életben jelentenek előnyt, de a magánéletben is elősegítik kiegyensúlyozottságunk megteremtését.
A fogszabályozás szinte minden esetben megoldást lehet a szabálytalanul álló fogak problémájára. Hogy az Ön problémáját mennyi idő alatt és milyen készülékkel lehet fogszabályozás segítségével korrigálni, azt csak egy személyes konzultáció alkalmával deríthetjük ki.
Látogasson el a Móricz Dentalba egy felnőttkori fogszabályozás konzultációra és felkészült specialistáink örömmel tájékoztatják Önt a lehetőségeiről.
Fogaink egészsége nem csupán az esztétikai megjelenésünkre van hatással, hanem az egész szervezet működésére is. A rossz fogak helyreállítása kiemelt szerepet játszik a mindennapi életminőség javításában. A Móricz Dental fogászati rendelő fogászati specialistái nagy precizitással és korszerű technológiával végzik a rossz fogak helyreállítását.
Tovább olvasomDentalhigiénia Budapesten a Móricz Dental Fogászaton: a leghatékonyabb eljárások, legmodernebb eszközök, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező specialisták, barátságos asszisztensek várják Önt! Gondoskodunk fogai egészségéről és szépségéről!
A dentálhigiénia nem csupán egy orvosi kifejezés, hanem az Ön egészségének és jó közérzetének alapköve. A dentalhigiénia Budapest szerte kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a fővárosban a modern technológiák és szakértő higiénikusok révén a fogászati ellátások széles skáláját kínálják. Lássuk, mi is a dentálhigiéniai kezelések lényege, és miért kell azt komolyan venni.
Kusza fogakkal küzd? Esztétikailag zavarják, esetleg már rágási nehézségeket, beszédproblémákat is okoztak? A kusza fogak számtalan gondot okozhatnak a mindennapi életben, de szerencsére van megoldás. A Móricz Dental Fogászaton ismerjük a legjobb eljárásokat kusza fogak kezelésére!
Tovább olvasomA fogzománc sérülése és helyreállítása a Móricz Dental klinika egyik fő szakterülete. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a fogak egészsége, amiben kulcsfontosságú szerepet játszik a fogzománc épségének megőrzése a fogak védelmében. Tudjon meg többet a fogzománc helyreállításáról, sérüléseiről, fontos szerepéről és ápolásáról.
Tovább olvasomFogászati kezelés fájdalommentesen? A modern orvostudománynak köszönhetően már Önnek sem kell rettegnie a fogászati kezelésektől, ha olyan fogászatot választ, ahol a legmodernebb, fájdalommentes eljárásokat alkalmazzák!
Tovább olvasom