Ultrahangos fogkőeltávolítás


Az ember megjelenésében igen nagy szerepet játszik fogainak állapota, ez ma már kikerülhetetlen követelmény. A sokrétű fogászati problémák közül is kiemelkedő a fogkő jelenléte, a leggyakoribb kérdéses pont a fogkőeltávolítás.



A fogkőeltávolítás esztétikai és egészségügyi szempontból egyaránt nagyon fontos, hiszen az elszíneződés és a kellemetlen lehelet oka legtöbbször a fogkő.

Sok esetben bebizonyosodott, hogy a páciensek nagy része nincs tisztában a fogkő kialakulásának alapjaival, valamint nem tudják, hogy mi a fogkő, valamint a fogkő jelenlétéből származó szövődményekkel sincsenek tisztában, és ezért nem látják a fogkőeltávolítás fontosságát.

A fogkő valójában a lerakódott és idővel kikristályosodott szennyeződés, ami a nem megfelelő, vagy nem rendszeres szájápolás folyománya. A fogkő kialakulása minden embernél más és más időintervallum alatt következik be, mivel genetikai tényezők is közrejátszanak, így vannak, akiknél gyakrabban, vannak akiknél ritkábban van szükség a fogkőeltávolítás kezelésre. Amint valaki megérti, hogy valójában mi a fogkő, a legtöbb esetben szeretne tőle megszabadulni, hiszen a fogkő által egész baktériumtenyészetek élnek a szájban, melynek nyilvánvalóan szövődményei vannak a teljes fogazatra nézve. A fogkőeltávolítás éppen ezért minden kezelés első lépése annak érdekében, hogy semmilyen fertőzés ne következzen be a szájüregen belül.

A fogkő és a baktériumok irritálják az ínyt, ami gyulladás kialakulásához vezet, az esztétikán túl ezért nagyon fontos a fogkőeltávolítás. A baktériumok behatolnak a gyulladt íny és a fog közé, ún. tasakok alakulnak ki. Az íny elválik a fog felületéről, ormány alakul ki, amely rothadásnak indul és ezáltal kellemetlen szájszagot okoz. Amennyiben hosszú időn keresztül nem történik meg a fogkőeltávolítás, akkor megjelenik a fogínysorvadás, a parodontitis. Amikor a gyulladás eléri a fogágyat, már parodontitisről beszélünk. A fogágygyulladás következtében a fogakat rögzítő szövetek elbomlanak, a betegség átterjedhet az állkapocs csontszövetére is. Ennek együttes következménye, hogy a fog tartószerkezete meggyengül, elbomlik, így a fogak meglazulnak, majd kihullanak, azután előbb-utóbb fogpótlásra lesz szükség, holott mindez megelőzhető fogkőeltávolítás révén. Mindemellett, a fogkövek miatt gyulladt íny okozta tasakok gyakorta szerepelnek gócbetegség forrásaként, számos másodlagos betegséget okozva, például hajhullás, ízületi panaszok, bőrproblémák stb, ezek a betegségek, áttételesen ugyan, de a fogkőeltávolítás hiányából erednek.

A fogkőeltávolítás többféle módon történhet, de minden esetben fogorvos vagy dentálhigiénikus segítségére van szükség, otthon nem képes elvégezni a páciens saját magának a fogkőeltávolítás feladatát. Ma már legelterjedtebb az ultrahangos fogkőeltávolítás, a legtöbb fogászati centrumban ezt a módszert részesítik előnyben. Az ultrahangos fogkőeltávolítás során az ultrahang rezgése pattintja le a fogkövet a fog felszínéről oly módon, hogy a fog nem sérül. A fogkőeltávolítás után polírozás következik, így lesznek a fogak teljesen megtisztítva, valamint a fogkőeltávolítás eredményessége így lesz hosszan tartó.

A fogkőeltávolítás folyamatára ritkábban van szükség, ha valaki tisztában van a fogkő kialakulásának megelőzésével, valamint annak fontosságával. A fogkő kialakulásában nagy szerepet játszik az életvitel, a tápanyagok minősége, valamint az otthoni szájápolás hatékonysága és rendszeressége. Amennyiben valaki nagy figyelmet fordít ezekre a tényezőkre, akkor a fogkőeltávolítás kezelésre sokkal ritkábban kell sort keríteni. A fogkőeltávolítás kezelés során a fogorvos, illetve a dentálhigiénikus segít a tájékozódásban, miáltal a páciens hatékonyabbá tudja tenni az otthoni szájápolás technikáját, így később ritkábban kell fogkőeltávolítás kezelést igénybe venni.

Mindezekről a tudnivalókról az ehhez kapcsolódó írásokban, ehhez a cikkhez tartozó almenükben bővebben lehet olvasni, ezzel segítve az Ön tájékozódását.

Jelentkezzen Most

Kezelések:
Név:
E-mail:
Telefonszám: