Mosolytervezés - Smylist®
A filmsztárok kiváltsága, a tökéletes mosoly ma már bárki számára elérhető, a mosolytervezés révén az eredmény előre látható. Ön is szeretné látni, hogyan mutat majd mosolya a fogászati kezelések után? Szeretne egyéni mosolyt, mely kizárólag Önre jellemző?
A mosolytervezés technológiája révén ez ma már elérhető, kivitelezhető, a mosoly a fogorvossal együttműködve előre megtervezhető.
A mosolytervezés szoftver úgy került kialakításra, hogy kizárólag a lehetséges és kivitelezhető rekonstrukciók jelenjenek meg, így elhárult a félreértés lehetősége, az elégedettséghez ma már nincs szükség szerencsére, mosolytervezés révén mindez tökéletesen kontrollálható.
Mosolytervezés révén nem csak a kivitelezhetőség játszik szerepet, hanem az egyéni archarmónia is, ezáltal kizárólag olyan tervezések jöhetnek létre, melyek természetes látványt nyújtanak majd mosolya révén.
A mosolytervezés során kialakított jövőkép sok esetben igen gyorsan rekonstruálható, hiszen ma már rendelkezésünkre áll a porcelánhéj lehetősége, mely egy olyan kontaktlencse vékonyságú porcelán felépítmény, melyet elegendő a fogakra felragasztani, nem kell hozzá a fogakat lecsiszolni, így különleges stabilitású és természetes fogsor hozható létre rövid idő alatt.
A mosolytervezés előnyei sokkal messzebbre mutatnak annál, mint hogy a páciens előre lássa a kezelések előtt annak végeredményét. Természetesen, ez is óriási előnyt jelent, hiszen a páciens tudja mire számíthat, ám ennél sokkal több előnnyel jár a fogorvos számára is, hiszen megkönnyíti a kommunikációt a fogorvos és a fogtechnikus között, kizárja a félreértés lehetőségét. A fogtechnikus munkáját is nagymértékben megkönnyíti, ha a diagnózishoz és a tervezethez mosolytervezés által pontos paramétereket kap, hiszen így teljesen egyértelmű a várt eredmény, a mosolytervezés fotói teljes valójában megmutatják az elvárást, sokkal pontosabb lehet bármilyen leírásnál.
A mosolytervezés szoftver perspektívái sokkal messzebbre mutatnak, mint azt gondolnánk. Ez nem egy digitális rajzoló program, hanem egy olyan fogorvosi eszköz, mely teljes mértékben fel van szerelve a kivitelezés lehetőségeivel, tehát nem hoz létre kivitelezhetetlen végeredményt, csakis olyan képet produkál, ami az adott páciens egyéni paramétereit tekintve orvosilag megoldható. Ez a nagyszerű előnye tette a mosolytervezés programot egyedülállóvá a korábbi hasonló próbálkozásokkal szemben.

A mosolytervezés a gyakorlatban egy konzultációval kezdődik, minek során készül egy panorámaröntgen, egy kórelőzmény kerül felvételre, valamint a páciens elmondja az igényeit. Ezek után az adatok bekerülnek a programba, és így a demonstráció folyamán csak azok a lehetőségek jelennek meg, mely orvosilag kivitelezhető, így nem készülnek valóságtól elrugaszkodott képek, csakis olyan, mely létrehozható. Sok esetben a mosolytervezés során ért meg egy-egy rendellenességet vagy szabálytalanságot a páciens, és olyan dolgokra is fény derülhet, mely mosolytervezés nélkül háttérbe szorulna és megnehezítené a kezeléseket, valamint a végeredménnyel nem biztos, hogy a páciens elégedett lenne. Mosolytervezés révén azonban a páciens tökéletesen tisztában van azzal, milyen eredménnyel járnak majd a kezelések, és ez milyen esztétikai hatással lesz önmagára nézve. A mosolytervezés során minden egyes apró részletre kitér a fogorvos, akár eredeti molyos rekonstrukcióról van szó, akár az eredetitől eltérő mosolyt szeretne a páciens.
A mosolytervezés fázisa teljesen mást foglalt magában pár évvel ezelőtt, mint ma. A technikai lehetőségek által a mosolytervezés ma már pontos, az eredmény garantált. A régen gyakorinak számító hibák, a természetellenes mosoly, ma már azelőtt kivédhető, mielőtt az első kezelés elkezdődne, hiszen a mosolytervezés során egyértelműen látszik a majdani eredmény. Ma már pontos látványterv készíthető még a kezelések megkezdése előtt, és ez a végeredmény szempontjából majdnem olyan fontos, mint a magas színvonalú, szakértő kezelések sorozata.
A mosolytervezés témájával kapcsolatban teljes információt nyújtanak az erről készült írások, azok számára érdemes elolvasni, akik fontolgatják a régi mosolyuk rekonstrukcióját, vagy új típusú mosolyt szeretnének.
