A tervezés fázisa tegnap és ma
Néhány évvel ezelőtt a mosolytervezés fázisa egészen másként működött, mint manapság. Valójában a mosolytervezés nevet sem használták a fogorvosok, és a tervezéstől a kivitelezésig nagyon sok momentum kétesélyes volt, így az eredmény is.
Nem volt ritka az a látvány, amikor egy ember mosolya révén azonnal és félreérthetetlenül látszott, hogy a fogai nem eredetiek. Ez nem feltétlenül a fogak kivitelezéséből adódott, sokkal inkább a mosolytervezés hiányából, mivel a tökéletesen kivitelezett pótlások ellenére is, a mosoly disszonáns hatást nyújtott.
A mosolytervezés technológiája pontosan ezt nyújtja napjainkban, hogy ezek a hibák kivédhetők legyenek, így szinte száz százalékosan olyan eredmény érhető el, ami az eredeti mosoly rekonstruálását jelenti.
A mosolytervezés méltán nevezhető csúcstechnológiának, hiszen néhány évvel ezelőtt a tökéletes eredményhez, a szaktudás mellett igen nagy szerencse is kellett, ma már ezt tények helyettesítik, ez biztosítja a végeredmény tökéletességét.
Az előzőekben tételesen fel lett sorolva a mosolytervezés menete, ám van egy pont, ami külön kihangsúlyozás érdemel, és ez az a momentum, mely a félreértések elkerülését, a szerencse kiiktatását lehetővé teszi.
Amikor a mosolytervezés során elkészülnek a látványtervek, akkor ezzel párhuzamosan elkészül egy munkalap, ami a legapróbb részletességig leírja a beavatkozások szükséges lépéseit, fogorvosi és fogtechnikai szempontok szerint. Mindemellett a képek teljesen egyértelművé teszik, és kiegészítik a leírt adatokat. Így képez egyértelmű feladatsort és kommunikációt a mosolytervezés, a fogorvos és a fogtechnikus között.
A mosolytervezés során készülő munkalap, többek között könnyebbséget is jelent a fogorvos és a fogtechnikus számára, hiszen a kívánt paraméterek egészen pontosak, az elvárt végeredmény pedig szemmel látható, nem csupán egy leírt elképzelésen alapul.
A mosolytervezés során készült leírás, plusz a képek általi demonstráció nagyon jó alap arra, hogy a fogtechnikus ennek alapján készítse el a munkát, a mosolytervezés kép általi bemutatása segíti a tökéletes reprodukciót. Így képes a mosolytervezés teljes mértékben kiiktatni a félreértéseket, ez a folyamat nagyon jó kapcsot alkot a fogorvos és a fogtechnikus között, mely a mosolytervezés megjelenése előtt sok esetben hiányos volt.
A másik fontos terület, melyet végeredmény szempontjából szinte forradalmasított a mosolytervezés lehetősége, az a fogszabályozás.
Fogszabályozás előkészületeként is roppant hasznos a mosolytervezés, hiszen előre meghatározható általa a mosoly típusa, meg lehet határozni a teljes összképet, melyet a fogszabályozás folyamatának végére eredményként szeretne látni a páciens.
A mosolytervezés megkönnyíti a fogszabályozás előtt a brakettek pozícionálását, melynek végeredményeképpen pontosan a várt eredményt kapja a páciens, szinte száz százalékos a garantált siker.
Bármilyen típusú beavatkozást is veszünk figyelembe, a bizonytalansági tényezőt - mely régebben mindig jelen volt - teljes mértékben kiütötte a mosolytervezés lehetősége. Ma már senkinek nem kell attól tartani, hogy nem kapja meg az elképzeléseinek megfelelő eredményt, mivel a mosolytervezés során a páciens elképzelései, valamint a fogorvos szaktudása összeegyeztetésre kerül.
A mosolytervezés során a fogorvos minden tényezőt figyelembe véve, átfogóan vizsgálja meg a problémát, ezáltal alakítja ki az összhatást, mindezt elmagyarázza a páciensnek, miközben képi megjelenítés során szemmel látható a várható változás.
A mosolytervezés folyamata a páciens számára semmilyen fájdalommal nem jár, érdekessége és újdonsága felkelti az érdeklődést, és pontosan ebből adódóan eloszlatja a félelmeket. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy a páciens sokkal jobban megérti, hogy mi fog vele történni, már a tervezés időszakában, így az ismeretlentől való félelem megszűnik.
Régebben igen gyakori volt az a jelenség, hogy egy folyamatos kezelés, beavatkozások sorozata erősen elhúzódott, mivel a páciens, félelméből adódóan, kitolta a kezelések időpontjait. Ma már ezt a jelenséget a mosolytervezésnek köszönhetően meg lehet szüntetni, hiszen a páciens pontosan tisztában van - még a beavatkozás előtt - az egész kezelés menetével, szükségszerűségével, valamint a látványtervek alapján előre láthatja a várható végeredményt, ami szintén inspiráló hatással van a páciensre.
A mosolytervezés olyan óriási különbözőséget mutat napjainkban, az elmúlt évekhez képest, olyan szinten kiterjeszti a tervezés lehetőségeit, melyre egészen eddig nem volt hasonló példa.

