A mosolytervezés több nézőpontból is roppant előnyös. Megkönnyíti a fogorvos és a fogtechnikus munkáját, valamint a páciens szempontjából is nagyobb könnyebbséget jelent bármilyen beavatkozás előtt a mosolytervezés, mint látványos tervezés.
A mosolytervezés több szempontból is előnyös a fogorvos számára, hiszen olyan lehetőségeket biztosít, melyeket csak a mosolytervezés új technológia tesz lehetővé. A fogorvos rengeteg mosolytípusból tud választani a mosolytervezés szoftver révén, így szakmai tudásából kiindulva, létre tudja hozni a harmonikus egységet, már a tervezés időszakában. Az is roppant fontos a mosolytervezés során, hogy a létrehozott ideális kép reprodukálható, technikailag kivitelezhető. Az új technológiának köszönhetően, a fogorvos és a fogtechnikus közötti kommunikáció, a fogtechnikai munkák leírása teljesen egyértelműsíthető, ezáltal a félreértés teljességgel kizárható, tehát a végeredmény valóban a tervezet leképezése lesz. Az sem utolsó szempont mosolytervezés folyamán, hogy a fogorvos látható formában képes demonstrálni a páciens számára a várható eredményt, valamint az eljárás szakaszait, így a páciens pontosan tudja, mire számíthat.
A fogtechnikus szempontjából egyetlen óriási előnye van a mosolytervezés folyamatnak, mely azonban óriási mértékben befolyásolja minden esetben a végeredményt. A fogtechnikus mosolytervezés révén teljesen pontos paramétereket kap a fogorvostól. A fogorvostól érkező információk és instrukciók teljesen pontosak, nincs lehetőség félreértésre, így a fogorvos és a fogtechnikus pontosan képesek együtt követni a megtervezett eljárást, ezáltal a végeredmény garantált. A mosolytervezés természetesen igen nagymértékben leegyszerűsíti és megkönnyíti a fogorvos és fogtechnikus közötti kommunikációt, kizárja a félreértés lehetőségét, ezáltal az eljárás során az összes résztvevő számára elégedettséget jelent. Régebben, a mosolytervezés technológiájának kialakítása előtt, gyakorta előfordult, hogy a fogorvos és a fogtechnikus nem egészen pontosan értette a másik fél álláspontját, így a páciens végül nem az elképzelt végeredményt kapta. Ezt csak még inkább növelte az a tényező, amikor a páciens saját maga sem tudta meghatározni saját igényeit, vagy az igényei, az elvárásai kivitelezhetetlenek voltak. Ma már ez könnyedén elkerülhető, hiszen a mosolytervezés szoftver pontosan megmutatja egy-egy tényező szerint a várható végeredményt, így a kérések és elvárások teljesen egyértelműek.
A páciens szempontjából két nagyon fontos momentuma van a mosolytervezés folyamatának. Az első és legfontosabb, hogy megjelenített formában láthatja, még a beavatkozás előtt a majdani végeredményt. Ez igen fontos szempont, hiszen tudja, mire számíthat, így a beavatkozások lezárásakor elégedett lesz. A páciens szempontjából az is nagyon fontos, hogy a mosolytervezés során képes könnyedén megérteni a folyamatokat. Könnyen meg lehet értetni, ha lehetetlen elképzelései vannak, akkor annak kivitelezése miért nem lehetséges, továbbá a tervezés után pontosan tudni fogja, mi fog vele történni az eljárás során. Ez sok esetben roppant módon megkönnyíti az egész kezelési folyamatot, hiszen a páciens érti, hogy mi történik vele és miért.
A mosolytervezés hatalmas előnye, hogy valódi kommunikációt teremt a fogorvos, a fogtechnikus és a páciens között. Ez megteremti azt a bizalmat, ami kizárja a félreértéseket, és könnyebbé teszi a munkát, illetve a beavatkozást minden résztvevő számára. A félreértések kizárása, a bizalom megteremtése minden esetben felgyorsítja az eljárást, a kezelések rövidebbé válnak. A mosolytervezés során kapott dokumentáció mindegyik felet teljes mértékben védi, hiszen egyértelműek az alapvető igények, melyek összevethetők a végeredménnyel. Adott esetben a dokumentációk akár perdöntőek is lehetnek. A fentiekből világosan látható, hogy a mosolytervezés minden egyes résztvevő dolgát megkönnyíti, használata gyorsabbá és hatékonyabbá tesz minden beavatkozást.
A cirkon korona tulajdonságai kiemelkedőek; mint fogpótlás, a fogászati technológiák legmodernebb vívmányait képviseli. A cirkónium-dioxid, amelyből ezek a koronák készülnek, egy rendkívül ellenálló kerámia típus, melyet különösen azért értékelnek a fogászatban, mert szilárdsága és tartóssága kiemelkedő. Emellett a cirkónium-dioxid magas fokú biokompatibilitása biztosítja, hogy a fogpótlás nem vált ki szervezetünkben semmilyen káros reakciót, így allergiás reakciók esélye minimálisra csökken.
Tovább olvasomA rendszeres fogászai kontroll létfontosságú a szájhigiénia és a fogak egészségének fenntartása érdekében. A többlépéses fogászati kontroll segítségével időben észre lehet venni, és kezelni a kisebb fogászati problémákat, megelőzve ezzel, hogy komolyabbak alakuljanak ki.
Tovább olvasomHa Önnek új fogpótlásra van szüksége, akkor szembesülhet egy döntési szituációval. Melyiket válassza? A cirkon koronát vagy porcelán koronát? Mindkét típusú koronának megvannak az előnyei és hátrányai, így a választás nem mindig egyszerű. Ismerje meg a cirkon korona és a porcelán korona tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni ebben a fontos kérdésben.
Tovább olvasomA modern fogászatban számos korona típus áll rendelkezésre, amelyek az anyaguk, tartósságuk és esztétikai jellemzőik alapján különböznek. A koronák nem csak a természetes rágóképességét állítják vissza, de esztétikus megjelenést is kölcsönöznek Önnek. A két legnépszerűbb korona típus a fémkerámia korona és a cirkon korona. Ismerje meg ezek tulajdonságait, hogy megalapozott döntést tudjon hozni fogpótlásáról, amely akár évtizedekig is elkísérheti Önt.
Tovább olvasomAz esztétikai fogászat területén a modern fogászati technológiák lehetővé teszik az szebb fogakra vágyó páciensek számára, hogy búcsút mondjanak a fogak esztétikai problémáinak. A kerámia héjak egyedülálló megoldást kínálnak azoknak, akik természetesnek tűnő, ragyogó mosolyra vágynak. Legyen szó elszíneződött, megsérült, vagy egyenletlen fogakról, a héjak mosolyátalakító ereje nem ismer határokat.
Tovább olvasom