Foghoz rögzített Procera híd

Manapság sajnos már a fiatal generációnál is igen gyakori, hogy nem egy, hanem több egymás melletti fog pótlására van szükség, ilyen esetekben a fogászati implantátum nem a legjobb megoldás. Ebben az esetben a foghoz rögzített Procera híd jelenti a legjobb lehetőséget.

Amennyiben több egymás melletti fog teljesen hiányzik, vagy olyan mértékben károsodott, hogy azokat el kell távolítani, akkor pótlás hiányában ezek nagymértékű negatív hatást jelentenek az étkezésben és a kommunikációban egyaránt. Ebből adódóan, hogy teljes életet élhessen minden ember, a fogak pótlására szükség van, és ehhez nagyon jó megoldást nyújt a foghoz rögzített Procera híd.


A fogak előkészítését követően vett lenyomat alapján készül el a modell, ami a szájban lévő szituáció pontos mása. A modellt a fogtechnikai laboratóriumban lévő, a Nobel Biocare Procera rendszeréhez tartozó Forte szkennerrel beolvassák, majd egy számítógépes program segítségével megtervezik a fogpótlást, ami legtöbb esetben cirkonból készül. Ezt az informatikai adathalmazt elküldik a Svédországban található Procera gyárba, ahol 48 órán belül elkészül a fogpótlás, amit a gyárban cirkónium tömbből számítógép vezérelt eljárással mikronnyi pontossággal faragnak ki. Gyorspostával 1 nap alatt megérkezik a cirkon felépítmény, amit leplező kerámiával borítanak a laboratóriumban.

A Procera híd óriási előnye, hogy teljesen fémmentes alapanyagból készül, tehát fémre allergiás páciensek esetében is biztonsággal lehet ezeket alkalmazni. A Procera hidak teljesen kerámiából készülnek, és ez nem csak egészségügyi szempontból igen hasznos, de a látvány is teljesen más, mint a hagyományos hidak esetében.

A Procera híd számára a szomszédos fogak jelentik az alátámasztást, azokhoz van rögzítve. Azok számára is megfelelő megoldást jelent, akik még nem értek el abba a korba, hogy implantátumot lehessen alkalmazni.

A fogakra rögzített Procera híd az eredeti fogakhoz kapcsolódik, azokra fekszik fel. Ebből adódóan, mint a többi fogpótlás esetén is, roppant fontos a tökéletes pontosság, kényelmi és egészségügyi, valamint esztétikai szempontból egyaránt.

A Procera technológiának köszönhetően a Procera hidak olyan eljárással készülnek, ami jelenleg a legnagyobb pontosságot teszi lehetővé. A Procera híd úgy fekszik fel a szomszédos fogakra, hogy az teljesen észrevétlen a felhasználó számára, olyan érzést kölcsönöz, mintha saját, eredeti fogait használná újra.

A foghoz rögzített Procera híd elkészítése, valamint a teljes eljárás egyszerű, gyors és fájdalommentes, ez az egyik oka a Procera felépítmények nagy népszerűségének.

A fogorvosi vizsgálat, a lehetőségek megbeszélése, a minták levétele után a páciens kap egy ideiglenes hidat, amik pár napra helyettesítik a végleges Procera hidat. Ezután mindössze pár napot vesz igénybe a várakozás, amíg a Procera híd elkészül. Amikor a Procera híd elkészült, akkor azt a fogorvos véglegesen rögzíti, majd ezután semmilyen utólagos tennivalóra nincs szükség, a felhasználó ezután újra úgy tud étkezni és kommunikálni, mintha eredeti fogait kapta volna vissza.

Jelentkezzen Most

Kezelések:
Név:
E-mail:
Telefonszám: