Esztétika a fogászatban
Az esztétika a fogászatban elsősorban nem különleges szépséget vagy dekorációt jelent, hanem olyan foggyógyítást, mely végeredménye az élethű külső, a természetesség teljes mértékű leutánzása.
Ebből adódóan, az esztétikai fogászat során olyan anyagok kerülnek használatra, melyek színükben és formájukban a leginkább hasonlítanak az eredeti foghoz, jó esetben teljesen megkülönböztethetetlenek attól.
Az esztétikus fogtömés jellemzője, hogy a tömőanyag színe megegyezik a fog színével, és a fogtömés oly módon van kialakítva, hogy a fog formája is megegyezzen az eredeti formával.
Erre a feladatra több fogtömés anyaga és több eljárás is lehetséges, elsősorban a fog állapota és a páciens igénye határozza meg, hogy mely fogtömés technológia kerül végül használatba.
Az esztétikai fogászatban használt világos fogtömés egyetlen hátránya, hogy élettartama valamivel rövidebb, mint a régebbi amalgám fogtömés élettartama, ám sokkal szebb, valamint sokkal egészségesebb annál.
Az amalgám fogtömés hátrányai
Az amalgám fogtömés évek óta vitás kérdés abból a szempontból, hogy milyen mértékben káros az egészségre.
Norvégiában és Svédországban már betiltották, ám a többi országban még ma is használják az amalgámot. Abban egyetértenek a szakemberek, hogy az elemi higany, mely az amalgám fogtömés alapanyagában nagymértékben megtalálható, erősen mérgező nehézfém, mely a fogtömés anyagából kiáztatva a véráramba kerül, a szervezet különböző részein felhalmozódhat, kárt okozhat a vesében és a központi idegrendszerben egyaránt.
Az egészségre gyakorolt hatásán kívül szemmel láthatóan az amalgám fogtömés igen kevéssé esztétikus, hiszen sötét felszíne olyan hatást nyújt, mintha a tömött fog szuvas lenne, még hátsó fogak esetében is látható lehet.
Fogászati szempontból az amalgám fogtömés nagy hátránya, hogy a mellette lévő fogállomány elszíneződhet, valamint rés alakulhat ki a fog és a fogtömés között, ahol létre jöhet egy másodlagos fogszuvasodás.
Ebből látható, hogy a régi amalgám fogtömés akkor is veszélyeket rejt magában, ha a páciens nem allergiás a higanyra, vagy más nehézfémekre, melyek az amalgámban megtalálhatók, ezen túl pedig olykor kellemetlenséget jelent a sötét fogtömés látványa.
Sokan azonban azért nem tesznek semmit, mert az amalgám fogtömés felszíni kiterjedése túl nagy, és félnek azt megbolygatni, holott nagy felszínű amalgám fogtömés is tökéletesen restaurálható, kicserélhető esztétikus, világos színű, nem allergizáló fogtömésre.

