Beyond fogfehérítés
A Beyond technológiával végzett fogfehérítés nem csupán a fogak felszínét, de annak mélyebb rétegeit is képes megtisztítani, az elszíneződéseket megszüntetni. Ebből következik, hogy a Beyond fogfehérítés a ma létező leghatékonyabb technológia a fogfehérítés területén.
A Beyond technológia egy hidegfényes rendszeren alapul, mely által egy magas hatásfokú kék fény által történik a fogfehérítés. A Beyond fogfehérítés által a fogak színében akár 14 fokozat javulás is történhet.
A Beyond fogfehérítés egyik nagy előnye, hogy nem időigényes, a fogfehérítés kezelés mindössze 30 percet vesz igénybe, így az előkészületekkel együtt egy óra alatt elérhető a várt eredmény.
.jpg)
fogfehérítés előtt fogfehérítés után
A Beyond fogfehérítés biztonsága
Két szempontból is nagyon biztonságos a Beyond fogfehérítés. Az egyik ok, hogy hidegfény nyaláb kerül felhasználásra, így a fogidegek nem károsodnak. A másik óriási előnye a kezelésnek, hogy a fehérítő zselé vízbázisú, vízben oldódó, így nem károsodik a fogzománc.
A kezelés alatt alkalmazott hidegfénynek, valamint a fehérítő zselének semmilyen mellékhatása nincs, még akkor sem, ha a kezelés közben valamennyi zselét a páciens véletlenül lenyel.
A Beyond fogfehérítés nem csak praktikus és gyors, hiszen egyszeri kezelés is elegendő az eredményességhez, de semmilyen olyan anyag nem kerül felhasználásra, melynek bármilyen mellékhatása lenne, tehát teljesen biztonságos.
A kezelés menete
A Beyond fogfehérítés egy normál fogtisztítással kezdődik, hogy teljesen szennyeződésmentes legyen a fogfelület. Azután, ha erre szükség van, akkor fogkőeltávolítás és polírozás előzi meg a kezelést.
Amikor a fogazat teljesen tiszta, akkor felkerül egy ajakeltartó terpesz, majd a szakorvos ínyvédő zselét ken az ínyre, ami fényre szilárdul meg, így az íny teljesen elhatárolódik a fehérítendő fogfelülettől és az eljárás során használt anyagoktól.
Ezután a szakorvos felhordja a fogak felszínére a fogfehérítő zselét, melyet azután hidegfénnyel megvilágít. A zselé 8-15 percen át fejti ki fehérítő hatását a fogakon, majd ezután lecserélésre kerül. Az elhasználódott zselét kétszer cseréli le a szakorvos a fogfehérítés folyamán. Három fázisból áll a fogfehérítő zselé felhordása és megvilágítása, majd az utolsó fázis után teljesen eltávolításra kerül a fogakról.
A fogfehérítés végső stádiumaként egy érzékenységet gátló paszta kerül a fogakra, majd pár perc után ezt is el lehet távolítani, és ezzel a fogfehérítés eljárás véget is ér, mely az előkészületekkel együtt sem tart egy óránál tovább.
A fogfehérítés előtt egy fogszínskála segítségével megállapítjuk az eredeti, kezelés előtti szín árnyalatot, majd a fogfehérítés végén ugyanezzel a fogszín kulccsal rögzítjük az elért szín árnyalatot, megnézzük, hány fokozatot világosodott a fogszín.
A fogfehérítés eredménye egyénenként változó, függ a zománc szerkezetétől, az elszíneződés mértékétől, okaitól, a fogak eredeti színétől. A fogfehérítő eljárások hasonló elvek alapján működnek, ezek közül a Beyond az egyik legkidolgozottabb, legnagyobb hatékonysággal működő technológia.

