A Procera rendszer előnyei

Régóta foglalkozik a fogpótlás lehetőségeivel az ember, és ennek a törekvésnek mindig is kettős volt a célja. Fontos volt ez egészségügyi vonatkozásban, valamint esztétikai szempontok is mindig szerepet játszottak.

Egészségügyi tekintetben igen sok szervre, valamint az immunrendszer egészére nagy hatással van a fogak állapota, valamint azok funkciója, hiszen ez többek között az étkezés minőségét is erősen befolyásolja.

Ezen felül azonban a fogpótlás, illetve az esztétikai fogászat nagymértékben képes befolyásolni egy ember teljes összképét, és nyilvánvalóan minden ember szeretne jobb benyomást tenni környezetére.

Ennek fényében indultak el a modern kutatások arra vonatkozólag, hogy ezt a két irányvonalat ötvözzék, így jött létre a Procera technológia, mely minden igényt kielégít.

Procera rendszer esztétikai előnyei

Manapság igen nagy teret nyert a mosoly rehabilitáció, a mosolyfelújítás kérdése, mely tekintetben a legkiválóbb lehetőséget a Procera rendszer nyújtja.

Kezdetben a mosoly helyreállítás pusztán fogfehérítést jelentett, ami valójában csak részleges eredményt adhatott, kizárólag a szín kérdését volt képes megoldani, ám az ezen túlmutató esztétikai problémák megoldásához kiterjedtebb lehetőségekre van szükség, ezt alkotta meg a Nobel Biocare cég a Procera technológiával.

A Procera rendszer lehetővé teszi, hogy ugyanazon módszer révén egyszerre kerüljön korrekcióra a fogak színe és formája. Esztétikai szempontból ez olyan előnyt jelent, mely eddig nem volt elérhető. A Procera rendszernek köszönhetően tökéletesen élethű fogpótlások, koronák, hidak, héjak készíthetők.

Procera rendszer egészségügyi előnyei

Egyértelműen bizonyított tény, hogy a tökéletes fogsor nagymértékben hatással van az ember egészségügyi állapotára. A szervezet sok esetben hosszútávon reagálja le azokat a történéseket, melyek a fogak épségének hiányából adódnak.

Például egy gyulladás hosszú távon rombolja az immunrendszert, mely azután a belső szervek működésére is hatással van. Amennyiben csupán a fogpótlás hiánya a probléma, az szintén hatással van a tápanyag felvételére, ezáltal az emésztésre, a felszívódásra, és ez szintén szorosan összefügg a szervek optimális működésével. A Procera ezt teljes mértékben megoldotta, hiszen a Procera fogpótlások a legkeményebb és legjobban funkcionáló anyagból készülnek, viseletük és használatuk igen kényelmes, így járul hozzá a szervezet egészségügyi állapotához.

A hagyományos technológiával készült fém-kerámia pótlások más gondokat is felvetettek egészségügyi szempontból. Sok ember számára problémát okozott az alapanyag, allergén reakciókat váltott ki náluk. A Procera fogpótlás lehetősége előtt nem volt ennek megoldására semmilyen lehetőség.

Ma már azok számára is elkészíthető a fogpótlás, akik fémallergiában szenvednek, mivel a Procera fogpótlás egyedi alapanyaga révén teljes mértékben kerámia, teljesen fémmentes.

A Procera rendszer egyik hatalmas előnye, hogy biokompatibilis, tehát biológiailag összeférhető az emberi szervezettel, teljesen szövetbarát. Ez garantálja az allergénmentességet, nincs lehetőség allergiás tünetek megjelenésére. Ez a Procera révén egészségügyi áttörést jelent a fogpótlás és az esztétikai fogászat területén.



"Az elmúlt másfél évben használom a Nobel Procera koronákat. A viselésük nagyon kényelmes, lenyűgözően gyönyörűek és a páciensek boldogan távoznak"







Procera rendszer kényelmi előnyei


A Procera csúcsminőségű gyártási technológiája mikrométer pontosságot garantál, mely az illeszkedés során megmutatkozik.

Fogpótlások, koronák, hidak és héjak tekintetében kizárólag a pontos illeszkedés jelent megbízhatóságot és teljes kényelmet. A felhasználók tapasztalatai szerint a Procera fogpótlás valóban olyan, mintha saját, eredeti fogait kapná vissza az ember. Az illeszkedés olyan tökéletes, hogy az teljes kényelmet biztosít a felhasználók számára.

További kényelmet jelent, hogy a Procera fogművek nem csupán esztétikusak és pontosak, de a lehető legkeményebb anyagból készülnek, melyet öt év teljes körű garanciával tesz hitelessé a gyártó. Ez nyilvánvalóan sokkal nagyobb kényelmet jelent, mint a régebbi technológiák esetében a gyakori korrekció.

A fenti előnyök felsorolása révén jól látható, hogy a Procera kutatások és fejlesztések elsősorban arra fókuszáltak, hogy egy minden szempontból megfelelő technológiát hozzanak létre. A Procera technológiának köszönhető, hogy a régebbi elavult technológiák kiváltásra kerülhetnek, és a felhasználóknak nem szükséges kompromisszumokat kötni, valamint nem szükséges döntést hozni, hogy az esztétikum vagy a funkcionalitás kérdése a fontosabb, hiszen a Procera rendszerrel mindet egyszerre kapja meg.

Jelentkezzen Most

Kezelések:
Név:
E-mail:
Telefonszám: